Név szerint gyilkolták a diákokat Nigériában

Vágólapra másolva!
Legalább 25 embert öltek meg fegyveresek egy nigériai város egyetemén. Az áldozatok többsége diák, akiket állítólag név szerint szólítottak a gyilkosok.
Vágólapra másolva!

Legalább huszonöt embert - köztük 22 diákot - gyilkoltak meg ismeretlen fegyveresek a Nigéria északkeleti részén fekvő Mubi egyetemén. Helyiek szerint legalább negyven embert ért lövés, vagy késszúrás a támadásban. A fegyveresek a diákokat egyenként, név szerint hívták ki, mielőtt agyonlőtték volna őket - jelentette a BBC News egy helyi rendőrségi szóvivőre hivatkozva. A támadók megöltek még két biztonsági őrt és egy idős helyi lakost is.

A vérengzést többen a napokban tartott diák önkormányzati választások vitatott eredményéhez kötik, míg mások szerint egy, a Boko Haram szélsőséges muszlim milícia elleni nagyobb hadműveletre adott bosszúról lehet szó.

Egy helyi lakos szerint az egyenruhás fegyveresek éjszaka hívták ki a diákokat a hálótermekből, majd megparancsolták nekik, hogy mondják meg a nevüket, és ekkor volt, akit agyonlőttek, mást megkéseltek. Holttestüket otthagyták sorokban az udvaron. Azt nem tudni, kit miért öltek meg vagy miért hagytak életben. Az áldozatok között muszlim és keresztény diákok is voltak. A túlélő diákok közül sokan menekülnek a városból, az egyetemet ideiglenesen bezárták, a településen kijárási tilalmat vezettek be.