Ki vagyok én, és mit keresek itt?

Fontos állomásához érkezik szerdán az amerikai elnökválasztási kampány: Barack Obama először csap össze a tévékamerák előtt kihívójával, Mitt Romneyval. Az elnökjelölti vitákat az elmúlt negyven évben izzadó elnökjelöltek, szokatlan mozdulatok és zseniális ripsztok tarkították. Volt, aki fordított a kampányon, volt, aki végleg elásta magát, és volt olyan is, aki tévétörténelmet írt.

Negyvenéves hagyományt folytat szerdán Barack Obama amerikai elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney, akik az elnökválasztási kampány első elnökjelölti tévévitáján csapnak össze. Az első televíziós vitát 1960-ban rendezték meg, de csak 1976 után váltak rendszeressé - azóta viszont minden négy évben a kampány csúcspontjai azok a viták, amelyeken szemtől szemben, kamerák előtt mérkőznek meg egymással a demokrata és a republikánus jelöltek. Az elnökjelölti vitákon egész választások nem tudnak eldőlni, de a jelöltek egyszerre szólhatnak tízmillió választópolgárhoz, kidomboríthatják erősségeiket, megvédhetik magukat a felmerülő vádakkal szemben, és akár fordíthatnak is a kampányon vagy az álláson.

Az első elnökjelölti tévévitán a republikánus Richard Nixon és a demokrata John Fitzgerald Kennedy csapott össze. Az azóta médiatörténeti eseménnyé vált párbajon a fiatal, napbarnított Kennedy végül simán megverte a lámpák hőjétől izzadó Nixont. A felmérések ugyanakkor azt mutatták, hogy azok körében, akik rádión hallgatták a vitát, Nixon volt a szimpatikusabb.

http://www.youtube.com/embed/QazmVHAO0os

Ford az űrben

A következő elnökjelölti vitát 1976-ban rendezték a republikánus Gerald Ford és a demokrata Jimmy Carter között. A Watergate-botrány kirobbanása után Nixon elnök lemondott, és az addig alelnökként szolgáló Gerald Ford lett az elnök. Kihívója a "messziről jött" Jimmy Carter volt, aki Georgia állam kormányzójaként új színt vitt a washingtoni nagypolitikába. Az első tévévitában a belpolitika volt a téma, ezt a fordulót a felmérések szerint a republikánus Ford nyerte meg. A második vitán azonban nagyot hibázott az elnök. Ford azt állította, hogy Kelet-Európa nincsen szovjet befolyás alatt, és nem is lesz, amíg a ő vezeti az országot. A kijelentést a műsorvezető sem tudta mire vélni, és visszakérdezett, hogyan is értette ezt pontosan az elnök. A kérdésére Ford azt válaszolta, nem hiszi, hogy a jugoszlávok, a románok vagy a lengyelek úgy éreznék, szovjet befolyás alatt állnak. Az elnök szerint mindegyik említett ország független és területileg szuverén, és az USA nem fogja engedni a Szovjetuniónak a kelet-európai országok elfoglalását. A vita után Ford elnök előnye olvadni kezdett, majd a választásokon - ugyan szoros eredménnyel, de - Jimmy Carter nyert.

http://www.youtube.com/embed/PfyL4uQVJLw

Reagan, a párbajhős

Emlékezetes pillanata volt az elnökjelölti viták történetének a republikánus Ronald Reagan elnök és kihívója, a demokrata Walter Mondale közötti 1984-es párharc. Ma már a politikai kommunikációt oktató tankönyvek kedvelt példája az a riposzt, amivel Reagan a korát firtató újságírói kérdésére válaszolt. Az újságíró arról próbálta faggatni az akkor hetvenhárom éves elnököt, hogy tudna-e kezelni egy kubai rakétaválsághoz hasonló konfliktust, ami esetenként többnapos intenzív ébrenlétet igényel. Reagan elnök erre frappánsan azzal válaszolt, hogy ő sosem fogja az életkor témáját kihasználni a kampányban, sosem fogja az ellenfelét fiatalsága és tapasztalatlansága miatt vádolni. Reagant végül nagy fölénnyel, a szavazatok 60 százalékával választották újra elnöknek.

http://www.youtube.com/embed/LoPu1UIBkBc

A mókás harmadik

Nem sok olyan alkalom volt, hogy a demokratákon és a republikánusokon kívül más is komolyan beleszólhatott volna az elnökválasztásba. 1992-ben Ross Perot függetlenként majdnem húsz százalék szavazattal a harmadik helyen végzett Clinton és Bush mögött. Maga az elnökjelölt is színes egyéniség volt, de alelnökjelöltje, James Stockdale admirális nála is szórakoztatóbbá tette a kampányt. Az alelnökjelölteknek szervezett televíziós vitán az admirális a patetikus, ám mégis derültséget kiváltó "Ki vagyok én, és mit keresek itt?" mondatokkal kezdte a bemutatkozó beszédét.

http://www.youtube.com/embed/T1w3FgB0Ohc

Politikai testbeszéd

Al Gore demokrata alelnök és George W. Bush, Texas republikánus kormányzója 2000-ben csapott össze a tévékamerák előtt az elnökjelöltségért. A tévévita ekkor már a lakossági fórum hangulatát próbálta utánozni azzal, hogy a jelöltek gyakorlatilag a nézők között jártak-keltek. A felkészültségét bizonyítani akaró Al Gore egy olyan törvénnyel kapcsolatosan szegezett kérdést republikánus ellenfelének, amiről talán csak a legtájékozottabb elemzők hallhattak. Bush közhelyes, kérdést megkerülő válasza után egy határozott biccentéssel pattintotta le a mellé odasomfordáló, válaszra váró Gore-t. A választás végül rendkívül szoros küzdelem után Bush győzelmével fejeződött be.

http://www.youtube.com/embed/oAUcyfKESts

"Amott az"

Négy évvel ezelőtt a fiatalabb és lendületesebb Barack Obama és John McCain második elnökjelölti vitáján a republikánus McCain az egyik olajvállalatoknak kedvező törvényt hozta fel példának arra, hogy saját függetlenségét bizonyítsa. A közönség felé nézve azt mondta, hogy "soha nem találnák ki, hogy ki szavazta meg a törvényt! Amott az!" - bökött a mellette ülő Obamára. Később egy jótékonysági rendezvényen, ahol mindkét jelölt részt vett, Obama csak annyit nyilatkozott az esetről: "Amennyiben nem tudták volna, a Barack szuahéliül azt jelenti: "amott az".

http://www.youtube.com/embed/rkykrDu32Wo