Rendőröket csépelő tüntetők állták útját a neonáciknak

Vágólapra másolva!
Hatalmas felfordulást okozott Németországban egy szombatra tervezett neonáci felvonulás, amelyet balodali csoportok próbáltak megakadályozni. A maszkos ellentüntetők ölre mentek a rendőrökkel, az összecsapások után több mint félszáz embert tartóztattak le.
Vágólapra másolva!

Egy neonáci tüntetés miatt csaptak össze Németországban a rendőrök és baloldali ellentüntetők szombaton. A baden-württembergi Göppingenben a hatóságok több mint 60 tüntetőt őrizetbe vettek, miután az ellentüntetők megpróbálták megakadályozni a neonácik menetét.

A neonáci Német-nemzeti Demokrata Párthoz (NPD) közel álló csoportok szombatra terveztek tüntetést Göppingenben, de ezt a rendőrség először betiltotta. A mannheimi közigazgatási bíróság azonban felülbírálta a döntést, és engedélyezte a megmozdulást. Kora délelőtt ezért több száz neonáci gyűlt össze a főpályaudvarnál, hogy a város központjába vonuljon.

A szélsőjobboldali tüntetés megakadályozására baloldali csoportok ellentüntetést szerveztek, és szemtanúk szerint mintegy kétezren gyűltek össze. A hatóságok szerint a résztvevők között mintegy négyszáz álarcos szélsőséges is felbukkant, aki kövekkel és palackokkal dobálta meg a kivezényelt rendőröket. Az álarcosok több hatósági járművet is megrongáltak.

Közvetlenül a tervezett szélsőjobboldali tüntetés előtt átmeneti időszakra megbénult a Göppingent érintő, Ulm és Stuttgart közötti vasúti közlekedés is. A hatóságok gyanúja szerint ismeretlenek megrongálták a vasúti kábeleket, feltehetőleg azzal a céllal, hogy megakadályozzák a neonácik bejutását a városba.