Az EU-bővítéstől tart a brit kormány

Vágólapra másolva!
A brit belügyminiszter nagyarányú gazdasági migrációtól tart az Európai Unió bővítése miatt, ezért azt kezdeményezi, hogy vizsgálják felül az unión belüli szabad utazás jogát Nagy-Britanniára vonatkozólag. David Cameron miniszterelnök egyetért.
Vágólapra másolva!

Az EU-tagállamokból érkezők szabad beutazásának felülvizsgálatát fontolgatja a kormányzó brit Konzervatív Párt - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában Theresa May brit belügyminiszter.

Theresa May, aki a párt éves kongresszusa előtt adott interjút a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak, kijelentette: attól tart, hogy az EU-bővítés és az akadálytalan utazási szabadság nagyarányú gazdasági migrációt eredményez. Hozzátette: felkérte William Hague külügyminisztert arra, hogy az unión belüli szabad utazás is legyen része annak a stratégiai felülvizsgálatnak, amelyet a brit kormány tervez Nagy-Britannia és az EU viszonyának kérdésében.

A belügyminiszter nem nevezte meg azokat az EU-tagállamokat, amelyeket a szabad beutazás brit felülvizsgálata érinthet. A The Sunday Times által név nélkül idézett más kormányzati források szerint ugyanakkor Románia és Bulgária ebbe az országcsoportba tartozna.

David Cameron miniszterelnök vasárnap közölte, hogy egyetért a kezdeményezéssel. Cameron a vasárnapi BBC-interjúban közölte: hisz az európai egységes piacban és az utazási szabadságban, ám két héttel ezelőtt meglátogatott két nagy-britanniai gyárat, és feltette azt a kérdést, hogy mekkora a más EU-tagállamokból érkezett munkavállalók aránya a két üzemben. Az egyikben azt válaszolták, hogy 50 százalék, a másikban azt, hogy 60 százalék, "miközben a mi országunkban oly sok a munkanélküli".

Cameron vasárnap jelezte, hogy a 2014-2020-as EU-költségvetés ügyében is kész a konfrontációra Brüsszellel. A The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak adott interjúban kijelentette: "felháborító" lenne az EU-költségvetés "hatalmas arányú" emelése, miközben Nagy-Britannia kiadáscsökkentő intézkedésekre kényszerül. "Ha arra kerül a sor, hogy nemet kell mondani egy olyan egyezségre, amely nem megfelelő Nagy-Britanniának, akkor nemet fogok mondani" - mondta a brit miniszterelnök.