Chávez marad Venezuela élén

Hugo Chavez Venezuela újraválasztott elnöke a választási eredményhirdetés után
Vágólapra másolva!
A tizenhárom éve hatalmon lévő elnököt negyedszer is újraválasztották. Hugo Chávez a Twitteren is megköszönte a szavazatokat.
Vágólapra másolva!

Hugo Chávez jelenlegi elnök nyerte a vasárnap rendezett elnökválasztást Venezuelában - jelentette be a választási bizottság európai idő szerint hétfőn hajnalban. Az 1999 óta hatalmon lévő államfő a voksok 90 százalékán alapuló hivatalos részeredmények szerint a szavazatok 54 százalékát szerezte meg, így 2019-ig ő marad az ország első embere.

Az ellenzéki erők közös jelöltje, Henrique Capriles Radonski 45 százaléknyi szavazatot szerzett a 81 százalékos részvétellel megtartott választáson - mondta el Tibisay Lucena, a választási bizottság elnöke Caracasban tartott sajtótájékoztatóján. Lucena külön méltatta a voksolás békés jellegét.

Az újraválasztott elnök az eredmény bejelentését követően a Twitteren is köszönetet mondott a rá szavazóknak. "Köszönet imádott népemnek! Éljen Venezuela!" - írta Chávez.

Forrás: AFP/Luis Acosta
További képekért kattintson a fotóra!

Jóllehet az eredmény kezdettől fogva szorosnak ígérkezett, a Chávez-párti csoportok már a hivatalos közlés előtt ünneplésbe kezdtek, míg az ellenzék táborából érkező jelentések síró emberekről számoltak be. Ez volt sorrendben a negyedik választás, amelyen az elnök diadalmaskodni tudott. Ezt tartották ugyanakkor az ellenzék legnagyobb esélyének is arra, hogy átvegye a hatalmat a sajátos szocialista rendszer erősítésén fáradozó Cháveztől.

A 40 éves Capriles Radonski egyebek között arra építette kampányát, hogy Chávez rendszere rossz irányba viszi az országot. Az ellenzéki jelölt a bejelentést követően szinte azonnal gratulált az államfőnek az újraválasztásához, és hangoztatta, hogy tiszteletben tartja a nép akaratát. Kijelentette azt is, hogy a venezuelaiak a jövőben is számíthatnak rá.

Az egykori ejtőernyős Chávez győzelme a térség több más - hasonló berendezkedésű - országának is fontos volt, mert így továbbra is számíthatnak az olajban gazdag Venezuela vezetésének anyagi támogatására.