Jól belakott, aztán meghalt a csótányevőbajnok

Vágólapra másolva!
Többtucatnyi élő férget és rovart evett meg, nyert egy pitont, de nem sokkal a verseny után meghalt.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal az után, hogy többtucatnyi élő rovart és férget megevett, meghalt egy floridai csótányevőverseny győztese - számolt be internetes oldalán a BBC brit közszolgálati médium. A 32 éves Edward Archbold összeesett abban a kisállatkereskedésben, ahol a harmincfős versenyt tartották.

A hatóságok most a boncolás eredményét várják, hogy kiderüljön, pontosan mi okozta a férfi halálát. A rendőrség szerint ugyanis a többi résztvevőnek semmi baja nem lett a verseny után. "Rettenetesen érezzünk magunkat" - mondta a verseny szervezői nevében a kisbolt tulajdonosa, aki szerint Archbold jól nézett ki a verseny előtt, nem tűnt betegnek.

A verseny fődíja egyébként egy piton volt, amit Archbold annak a barátjának adott volna el, aki benevezte őt a versenyre.