Egy kínaié lett Izland egy része

Vágólapra másolva!
Hatmillió dollárért 99 évre kibérel egy 300 négyzetkilométeres földterületet Izlandon egy kínai férfi, hogy ott idegenforgalmi beruházást hajtson végre. Huang Nu-po milliárdos lóversenypályát és hoteleket álmodott meg.
Vágólapra másolva!

Vétel helyett bérelni fogja a földet Izlandon a tavaly elutasított Huang Nu-po (Huang Nubo) kínai milliárdos, aki 100 millió dolláros turisztikai projektet kíván megvalósítani a sziget északi részén.

Az erről szóló szerződést még ebben a hónapban aláírhatják - idézi a China Daily napilap az üzletembert, aki tavaly augusztus végén jelentette be, hogy 10 millió dollárért megvásárolna egy 300 négyzetkilométeres területet Izland északi részén, hogy ott idegenforgalmi beruházást indítson.

A terv akkor megosztotta az izlandi döntéshozókat, a gazdasági minisztérium támogatását fejezte ki a beruházás iránt, a belügyminisztérium ugyanakkor november végén végül elutasította azt, a jogi feltételek hiányára hivatkozva.

Bár Jóhanna Sigurdardóttir izlandi miniszterelnök a döntés bejelentésekor úgy fogalmazott, hogy az ítélet végleges és fellebbezésnek helye nincs, a tárgyalások újrakezdéséről lehetett hallani már tavaly decemberben, majd idén májusban is.

A kínai milliárdos tulajdonában lévő cég, a Zhongkun befektetési vállalat képviselői és maga Huang az izlandi ipari, energiaügyi és idegenforgalmi minisztérium hivatalnokaival tárgyaltak az ajánlat kiigazításának lehetőségeiről. A most bejelentett szerződés szerint Huangnak 6 millió dollárt kell fizetnie a terület használati jogáért, amelyet 99 évre kap meg. Ez valószínűleg automatikusan meghosszabbítható lesz. A terv további részletei változatlanok: öt év alatt összesen 100 millió dolláros beruházással egy hoteleket, lóversenypályát is magában foglaló - részben ökológiai - turisztikai övezetet építenek ki.

A befektetéssel Izland turizmusa új lendületet vehet majd, számos munkahely jön létre, emellett a megállapodás a kínai vállalatok számára is ösztönzőleg hathat, azt sugallván, merjenek befektetni külföldön - sorolta Huang.

Tavaly év végén a milliárdos távlati terveiről is beszélt a China Daily napilapnak. Akkor azt mondta: több észak-európai országgal, így Dániával, Svédországgal és Finnországgal is tárgyal a befektetési lehetőségekről: a Zhongkun az észak-európai térségben összesen mintegy kétmilliárd dollár értékű befektetést tervez.