Vágólapra másolva!
Magyarország is egyike azon uniós tagállamoknak, ahol különösen kevés fiatal jut álláshoz az Eurofound felmérése szerint. A fiatalkori munkanélküliség sokba kerül minden érintett államnak, ráadásul a fiatalok ki is szakadhatnak a társadalomból.
Vágólapra másolva!

Magyarország azon uniós tagállamok között van, amelyeket különösen érint a fiatalok körében terjedő munkanélküliség - derül ki abból az elemzésből, amelyet az EU szakosított szervezete, az Eurofound tett közzé kedden.

A dublini székhelyű szervezet adatai szerint jelenleg uniószerte 14 millióan vannak állás, illetve képzettség nélkül a 15-29 év közötti korosztályból. Ez azt jelenti, hogy a fiataloknak mindössze 33,6 százaléka van állásban, ami az Eurofound kimutatásai szerint minden idők legalacsonyabb száma. Nemcsak az alacsony foglalkoztatást nevezte aggasztónak a szervezet, hanem azt is, hogy a fiatal munkanélküliek száma a válság elmélyülésével rohamosan növekszik.

Az átlag nagy eltéréseket takar: miközben Hollandiában és Luxemburgban csak 7 százalék a fiatal munkanélküliek aránya, Bulgáriában, Görögországban, Írországban, Olaszországban, Romániában és Spanyolországban 17 százalék.

Magyarország mellett a különösen veszélyeztetett országok között tartja számon az Eurofound Bulgáriát, Írországot, Olaszországot, Spanyolországot, Litvániát és Lengyelországot. Az Eurofound szerint a problémát nemcsak az jelenti, hogy a fiatalok munkanélkülisége sokba kerül - tavaly például 153 milliárd eurót tett ki az ebből származó veszteség -, hanem az is, hogy kiszakadhatnak a társadalomból.