Kannibalizmusra készült egy New York-i rendőr

Vágólapra másolva!
Emberrablást tervezett egy New York-i rendőr, aki egy eddig ismeretlen társával meg is akarta sütni áldozatát. A rendőrségi adatbázis segítségével kutatott áldozatok után, e-mailjei azonban lebuktatták, az FBI pedig elkapta.
Vágólapra másolva!

Letartóztattak egy New York-i rendőrt azzal a gyanúval, hogy egy nő elrablására készült, akit aztán a tervei szerint megerőszakolt, és megölt volna, végül pedig megfőzte és megette volna a testrészeit - írja a BBC. Az FBI szerint a rendőr, Gilberto Valle ezeket egy eddig ismeretlen társával együtt tervezte, akivel e-maileket váltottak a tervről.

Senki sem sérült meg, de a gyanú szerint Valle a rendőrségi adatbázist használta, hogy összeállítson egy listát a lehetséges áldozatokról. A számítógépén legkevesebb száz nőről találtak információkat, fotókat, lakcímeket és egyéb adatokat.

Az FBI szeptember óta tudott Valle terveiről, az e-mailjei buktatták le. A levelek alapján kloroformot használtak volna az áldozat elkábítására, mielőtt Valle konyhájába vitték volna. "Arra gondoltam, hogy a testét belerakom valamilyen szerkezetbe... megsütöm alacsony lángon, és olyan sokáig tartom életben, amennyire csak lehetséges" - áll Valle egyik levelében. A hatóságok szerint az egyik lehetséges áldozatával még együtt is ebédelt.