Nyolc ország nyilvánosházaiban razziáztak egyszerre

Vágólapra másolva!
Óriási, összehangolt prostitúcióellenes razziát tartottak a rendőrségek nyolc országban. Az Europol fogta össze az akciót, amely a nigériai emberkereskedő hálózatok ellen irányult.
Vágólapra másolva!

Nagyszabású rendőrségi razziát tartottak több európai országban, hogy felszámoljanak emberkereskedelemmel gyanúsított nigériai hálózatokat - közölte pénteken az Europol.

Az ausztriai, belgiumi, dániai, luxemburgi, hollandiai, svédországi, svájci és németországi nyilvánosházakban tartott razziát a német rendőrség irányította, és a közös európai rendőri szervezet, az Europol hangolta össze.

Az első adatok szerint 468 nyugat-afrikait - többségükben nőket - ellenőriztek és azonosítottak - közölte az Europol.

A művelet célja a Nyugat-Afrikából Európába prostitúció céljából szállított emberek azonosítása és az emberkereskedelemmel gyanúsított személyekkel kapcsolatos információk gyűjtése volt.

"Az elkövetők a Nyugat-Afrikában is művelt vudu szertartással gyakoroltak nyomást az áldozatokra, hogy megfélemlítsék őket, illetve megtörjék az ellenállásukat" - közölte az Europol.