Korai volt a baloldal öröme Litvániában

Algirdas Butkevicius, a litván szociáldemokrata párt vezetője a választások győztese, Vilniuszban
Vágólapra másolva!
Dalia Grybauskaite litván államfő hétfőn közölte, hogy nem fogadja el a vasárnapi választásokon győztes három ellenzéki párt koalícióját. Arra hivatkozott, hogy a három párt egyike, a Munkapárt szavazatvásárlás és adóelkerülés miatt nem vehet részt ebben a koalícióban.
Vágólapra másolva!

"Egy olyan párt, amelyet a választási folyamatban a legtöbb választási csalással gyanúsítanak(...), és amelynek a vezetői bűnügy gyanúsítottjai, nem vehet részt a kormányalakításban" - jelentette ki a litván államfő. A kormányfő kinevezése és a kabinet összetételének jóváhagyása az államfő hatáskörébe tartozik.

A Munkapárt vezetője, az orosz származású Viktor Uspaskich európai parlamenti képviselő, aki az orosz gázimportból gazdagodott meg. 2006-ban Oroszországba menekült, amikor adóscsalás vádjával eljárás indult ellene, és csak később tért vissza Litvániába.

A Szociáldemokrata Párt és a Munkapárt a jobboldali populista Rend és Igazságosság párttal akar kormánykoalícióra lépni, a három pártnak a még nem végleges eredmények szerint 79 képviselője lesz a 141 tagú litván parlamentben. Az eddigi legerősebb kormánypárt, illetve az Andrius Kubilius miniszterelnök vezette koalíció az elmúlt időszakban sokat veszített népszerűségéből. Ennek fő oka az, hogy a kormány a nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi válság miatt rendkívül szigorú megszorító intézkedésekre kényszerült. Az ellenzék a kampány során mindenekelőtt a progresszív jövedelemadó ígéretével igyekezett megszólítani a választókat.

Forrás: AFP/Petras Malukas
Algirdas Butkevicius, a Szociáldemokrata Párt vezetője korán bontott pezsgőt

Az államfő bejelentése igazi politikai bombaként hathat. Algirdas Butkevicius ugyanis, akit a legesélyesebbnek tartottak a miniszterelnöki poszt betöltésére, már leendő koalíciós kormánya terveiről beszélt. A Reutersnek nyilatkozva a Szociáldemokrata Párt vezetője többek között azt is elárulta, hogy Litvánia is bevezetné az eurót 2015-től, és javítaná az ország viszonyát Oroszországgal.