Vágólapra másolva!
Emberkereskedelemmel, rablással, okiratok eltüntetésével és a bevándorlási szabályok megsértésével vádoltak meg Kanadában egy magyar származású nőt, aki legalább kilenc embert dolgoztatott rabszolgaként éttermében és ingatlanjaiban. Jó élet ígéretével csábította őket Kanadába, ahol viszont elvette az útlevelüket, és napi 1 dollárért dolgoztatta őket.
Vágólapra másolva!

Jó életet és az éttermében munkát ígért, sőt azt is, hogy segít kiállítani alkotásait. A nővel korábban viszonya is volt, ezért bízott benne, és kiment hozzá Kanadába Magyarországról.

A férfi mesés ígéretek helyett azt kapta, hogy napi egy dollárért (210-220 forint) és tíz szál cigarettáért dolgozhatott, naponta egyszer kapott ételt, és állítólag az útlevelét is elvették tőle. Fogva tartója, Csilla Y. azzal fenyegette, hogy őrizetbe veszik, ha megpróbál elszökni.

Minderről a kanadai rendőrség egyik hadnagya számolt be a Mississauga.com internetes portál szerint (Mississauga egy Toronto melletti, azzal gyakorlatilag összenőtt város).

A rabszolgaként tartott férfi júliusban elégelte meg a fogva tartását, és értesítette a határőröket, majd a rendőrséget. A kanadai hatóságok ezután kilenc másik áldozatot találtak.

A 39 éves Csilla Y.-t emberkereskedelemmel, több mint 5000 dollár elrablásával, okiratok megsemmisítésével és a bevándorlási törvény megsértésével vádolják. A bűnöket a vád szerint 2011. július és 2012. július között követte el. A vádlott Magyarországon született, de már két évtizede Kanadában él, és megszerezte az ottani állampolgárságot.

A nő első áldozatának a mississaugai éttermének padlóján kellett aludnia egy jógamatracon, utána pedig a nő négy különböző ingatlanában szállásolta el. A rendőrség szerint ezeken a lakásokon éltek az áldozatok, de nem csak aludtak ott, hanem ezeket és az éttermet kellett felújítaniuk.

Az egyik áldozat azt mondta, hogy nyelvi és kulturális akadályai voltak annak, hogy nem fordultak korábban a rendőrséghez. Az áldozatokat egy segítőszervezet vitte biztonságos otthonokba. A rendőrség szerint bár vannak hasonlóságok, az esetnek nincs köze a korábban feltárt emberkereskedelmi lánchoz, amelyben egy roma nagycsalád kilenc tagját találták bűnösnek. A rendőrség azt közölte, hogy további gyanúsítottakat nem, de áldozatokat még keresnek.