Volt már cifrább helyzet is az amerikai elnökválasztásokon

Vágólapra másolva!
Szoros a verseny az amerikai elnökválasztáson, de volt már kiélezettebb is a helyzet. 52 éve egytized százalékon múlott Kennedy győzelme, 136 éve pedig annak ellenére nem lett elnök az egyik jelöltből, hogy a szavazatok több mint felét megszerezte.
Vágólapra másolva!

Rendkívül szoros az állás az amerikai elnökválasztáson Mitt Romney és Barack Obama között. Már hónapok óta kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, akárcsak 12 éve. 2000-ben végül egy állam alig néhány száz szavazata döntötte el, hogy George W. Bush és Al Gore közül az előbbi lett az elnök.

Eddig csak egy választás volt, amelynek még szorosabb lett a végeredménye. 1960-ban John F. Kennedy és Richard Nixon között csupán 0,1 százalék volt a különbség. Kennedy győzelme csak a következő nap délben vált hivatalossá.

1976-ban Jimmy Carter is csak alig 1,9 százalékkal nyert republikánus ellenfelével, Gerald Forddal szemben. Carternek másnap reggelig kellett várnia, hogy megkönnyebbülten vehesse tudomásul: ő az elnök.

Cifrább volt a helyzet száz évvel Carter győzelme előtt. 1876-ban a demokrata Samuel J. Tilden megszerezte a voksok többségét, de hiába volt 184 elektora republikánus ellenfele, Rutherford B. Hayes 165-jével szemben, ez mégsem volt elég. Három államban - Floridában, Louisianában és Dél-Karolinában - ugyanis mindkét párt magát nyilvánította győztesnek, ami miatt 20 elektor hovatartozása kétséges volt, egy oregoni elektort pedig visszahívtak.

Elkeseredett jogi és politikai küzdelem végén aztán Hayest nyilvánították győztesnek 1877-ben. Az 1877-es kompromisszumként elhíresült alku lényege az volt, hogy a demokraták elismerték Hayes győzelmét, a republikánusok pedig kivonták a föderációs haderőt a déli államokból (ez alig több mint tíz évvel az amerikai polgárháború után történt).

Ez volt mindezidáig az egyetlen amerikai elnökválasztás, amelyen az egyik jelölt hiába szerezte meg az összes voks több mint 50 százalékát, nem ő lett az elnök.