Szörfös szavazó, a győztesért imádkozó vesztes és fogadkozó győztes - az amerikai választás képekben

amerikai választások 2012, szörfös szavaz egy életmentő állomáson Los Angelesben
Vágólapra másolva!
Barack Obama nyerte meg az amerikai elnökválasztást. A kötelező köröket mindkét elnökjelölt hozta, Romney nem tudott meglepetést okozni, Obama pedig jól szerepelt a csatatérállamokban. Ohio megnyerésével eldőlt, hogy ő marad az USA elnöke. A keddi választási nap képekben.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP/Getty Images/Scott Olson
Másodszor is az Egyesült Államok elnöke lesz Barack Obama. A demokraták jelöltje nyert több fontos csatatér államban, pedig az elnökválasztás szorosnak tűnt órákon át, több jelentős államban is látványosan változott az eredmény. Kattintson a képre, nézze meg, hogy zárta kampányát az újraválasztott amerikai elnök!

Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan
Csalódott hívek előtt ismerte el a vereségét Mitt Romney, aki megígérte, imádkozik azért, hogy Barack Obama jó irányba vezesse az országot. Szerinte nagyszerű first lady lett volna a feleségéből, a híveitől pedig elnézést kért, hogy nem válthatja valóra az álmaikat. Képes összefoglaló a szavazás napjáról, a vesztes jelölt szemszögéből. Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!


Forrás: AFP/Getty Images/Kevork Djansezian
Életmentő állomáson, templomokban, öregek otthonában, vegyesboltban, egyetemen, sátorban, görkoripályán, a Sandy hurrikán után sátrakban, de még ravatalozóban is szavaztak a keddi választásokon az amerikaiak. Körkép a szavazóhelyiségekről, ahol várhatóan több mint százmillió ember adja le a voksát. Kattinson a képre a galéria megtekintéséhez!

Nézze meg, hogy hogyan kampányoltak a jelöltek a győzelemben bízva!

Forrás: AFP/Jewel Samad
Ugyan Romney az utolsó pillanatban még meghosszabbította kampányát, majdnem vége a hónapokon át tartó országjárásnak Amerikában. Az utolsó tüzes beszédek után kedden az ameriakiaknak választaniuk kell, hogy kinek az irányítása alatt szeretnék eltölteni a következő négy évet. Kattinson a képre a galéria megtekintéséhez!

Forrás: Flickr/Fehér ház/Pete Souza
Barack Obama a megválasztásakor világossá tette, hogy nyolc évet szeretne eltölteni az elnöki székben. Ám a gyorsan közelgő novemberi választásokig mindent meg kell tennie, hogy erre valóban sor kerüljön. Hogyan telt az elmúlt négy év? Kattintson és tekintse meg az elnöki fotósok képeit!

Forrás: AFP
Hónapok óta minden erejükkel azt próbálják megmutatni és bizonyítani az amerikai választóknak, hogy miben különböznek egymástól, Barack Obama és Mitt Romney kampánya mégis tele van olyan pillanatokkal, amelyekben úgy tűnik: egymást másolják. Kattinson a képre a galéria megtekintéséhez!

Forrás: Europress/Getty/Mark Wilson
Az amerikai politikai közélet fontos elemévé nőtte ki magát a mindenkori first lady gardróbja. Michelle Obama már divattörténelmet írt a megjelenésével, Mitt Romney felesége, Ann viszont sokkal visszafogottabb vonalat képviseli. A vagány vagy a decens stílus győzi-e meg az amerikai választókat? Kattinson a képre a galéria megtekintéséhez!