Egy sejket választottak a szíriai ellenzék élére

Vágólapra másolva!
A damaszkuszi Ahmad Maaz al-Hatibot választotta meg leendő vezetősége élére vasárnap Dohában a szíriai ellenzék - közölte az új koalícióról folyó tanácskozás egyik résztvevője.
Vágólapra másolva!

Al-Hatib, az 52 éves, mérsékeltnek számító vallási vezető, hitszónok három hónapja hagyta el Szíriát, ahol kétszer is letartóztatták az Aszad-rendszer elleni felkelés tavaly márciusi kezdete óta. Korábban a damaszkuszi Nagymecset imámja volt. A két helyettese Szuhair al-Ataszi női aktivista és Riad Szeif üzletember, volt parlamenti képviselő lesz.

A katari fővárosban az ellenzék vasárnap elvi megállapodást kötött egy új szövetség létrehozásáról az Ellenzéki Erők és a Szíriai Forradalom Nemzeti Koalíciója néven. Ennek saját vezetői is elismerik azonban, hogy most sem sikerült teljes egységet teremteni, sok csoport kimaradt az új ernyőszervezetből is.

Az ellenzéki koalíciónak az lesz a célja, hogy a szíriai nép legitim képviselőjeként kapja meg a nemzetközi elismerést, továbbá tíztagú emigráns kormányt alakítson, amely a későbbiekben átvenné a hatalmat - közölte Vael Merza, a Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT), az emigráns ellenzék legnagyobb gyűjtőszervezetének egyik tagja.