Kihantolják Arafat holttestét, hogy kiderítsék, megmérgezték-e

Vágólapra másolva!
Kedden hantolják ki az egykori palesztin vezető, Jasszer Arafat holttestét, mert nemrég egy vizsgálat felkeltette a gyanút, hogy esetleg mégis megmérgezhették.
Vágólapra másolva!

Kedden hantolják ki Rámalláhban Jasszer Arafat néhai palesztin vezető földi maradványait, hogy a halála ügyében folyó vizsgálathoz mintákat vegyenek belőlük - közölte a vizsgálatot palesztin részről vezető Taufík Tirávi.

A maradványokat azért vizsgálják meg, mert a 2004-ben elhunyt Arafat személyes holmijában az utólagos elemzéskor, egy svájci laboratóriumban nagyobb mennyiségű radioaktív polóniumot találtak, így ismételten felmerült a mérgezés gyanúja. A minták levételénél francia bírák, valamint svájci és orosz szakértők is jelen lesznek. Mindegyik csapat külön vizsgálatnak vetik alá a mintát, írja a BBC.

Arafat 35 éven át vezette a Palesztin Felszabadítási Szervezetet és 1996-ban a palesztin hatóság első elnöke lett. Arafat 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban. Onnan szállították egy francia katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. Halálát közvetlenül agyérkatasztrófa okozta, de hogy azt milyen okok idézték elő, és pontosan milyen betegségben szenvedett élete utolsó heteiben, az máig sem tisztázott. Az ügyben a franciaországi Nanterre ügyészségén rendeltek el hivatalosan nyomozást, miután a palesztin vezető özvegye, Szúha Arafat feljelentést tett ismeretlen személy ellen gyilkosság miatt.

Tirávi - aki korábban a palesztin titkosszolgálat vezetője volt - a kihantolás pontos időpontját szombaton bejelentve úgy fogalmazott, hogy november 27. életének "egyik legszomorúbb napja lesz, személyes, politikai, hazafiassági és vallási szempontból egyaránt". Hozzátette ugyanakkor, szükséges intézkedésről van szó annak érdekében, hogy kiderüljön az igazság Arafat haláláról.

Palesztin részről korábban olyan vádak is elhangzottak, hogy Arafatot izraeli utasításra megmérgezték, de erre mindeddig nem mutattak be bizonyítékokat. Izrael tagadta a gyanút. A palesztinok között elterjedt másik nézet szerint Arafat AIDS-es volt.

A volt palesztin vezetőt még kihantolásának napján katonai tiszteletadással vissza is temetik a ciszjordániai városban. A nyilvánosság viszont nem vehet részt az újratemetésen sem.

Arafat sírjának kihantolását egyébként már november 13-án megkezdték.