Megint megműtötték a spanyol királyt

Vágólapra másolva!
Újabb csípőműtéten esett át pénteken János Károly spanyol király. Jól viselte, pedig ez már a harmadik műtétje volt az idén.
Vágólapra másolva!

János Károly spanyol király operációja tökéletesen sikerült - mondta szombaton Ángel Villamor sebész, aki szerint a királynak ezúttal kopás miatt kellett protézist beültetni a bal csípőjébe a madridi Quirón San José klinikán. Az orvos idén már másodszor végzett csípőműtétet a 74 éves uralkodón.

Közlése szerint a lábadozás után János Károlyra még legalább egyhavi gondos fizioterápiás kezelés vár, mielőtt újra felvehetné szokásos munkatempóját.

"Megyek a szervizbe" - tréfálkozott az újabb beavatkozás előtt János Károly, akinek már nem először műtötték a csípőízületeit. Idén tavasszal egy botswanai elefántvadászaton törte el a jobb csípőcsontját, április 14-én ezért kellett kés alá feküdnie. Tíz nappal később egy ficam miatt kellett megoperálni.

A botswanai eset kapcsán sok bírálat érte János Károlyt, mondván, hogy az ország súlyos gazdasági válsága ellenére költséges szafarin vett részt, bár az utat állítólag az egyik barátja fizette, nem az államkassza. Mások környezetvédelmi okokból kritizálták az uralkodót.