Nem hagyják magukat, sztrájkolnak az egyiptomi bírók

Vágólapra másolva!
Országos sztrájkra hívtak fel az egyiptomi bírók, miután Mohamed Murszi elnök a jogkörüket csorbító rendeletet adott ki. A Hoszni Mubarak rezsimjét tavaly megdöntő országban folytatódnak az új rendszer ellen tüntetések.
Vágólapra másolva!

A bíróságok elleni példátlan támadásnak minősítette szombaton az egyiptomi legfelsőbb bírói tanács a nyáron hivatalba lépett Mohamed Murszi egyiptomi elnök csütörtökön kiadott rendeletét, amellyel jelentősen kibővítette a saját jogköreit - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

A rendelet egyebek mellett megtiltotta, hogy bármilyen határozatát vagy döntését megtámadják, továbbá a bíróságoknak azt is, hogy feloszlassák az ország új alkotmányán dolgozó alkotmányozó tanácsot. Az ellenzék egyik vezetője azzal reagált a rendelkezésre, hogy Murszi "fáraóként viselkedik".

A bírók közleményükben felszólították az elnököt a rendelet visszavonására. Az ország második legnagyobb városában, Alexandriában a bírók és az ügyészek sztrájkba léptek, azzal, hogy addig nem hajlandók dolgozni, amíg a bírói függetlenséget csorbító rendelet érvényben van. A bírók szakszervezete közleményében országos sztrájkra hívott fel.

A legfelsőbb bírói tanács szombati kairói találkozójának helyszíne mellett tüntetés kezdődött Murszi politikája ellen, a tiltakozókat gumibotos rendőrök próbálták feloszlatni. A BBC tudósítója szerint Murszi hívei az elnököt támogató ellendemonstrációt szerveztek.

Az elmúlt hetekben több, helyenként erőszakba fulladó tüntetés volt Egyiptomban az iszlamista Muzulmán Testvériség jelöltjeként választást nyerő Mohamed Murszi politikája ellen. Pénteken is volt tüntetés a rendelet miatt a kairói Tahrír téren, a Mubarak-rezsimet megbuktató tavalyi forradalom legfontosabb helyszínén.