Ármány nyomait kutatják Arafat sírjában

Jasszer Arafat néhai palesztin elnöknek, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) egykori elnökének a gyászkeretes fényképét fogja egy férfi a ciszjordániai Rámalláhban
Vágólapra másolva!
Felesége, Szúha nyolc évvel ezelőtt még ellenezte Jasszer Arafat holttestének felboncolását, noha a volt palesztin vezető halálát már akkor rengeteg titok övezte. A legújabb elmélet, a polóniummérgezés azonban már szerinte is megér egy exhumálást. Arafat tünetei eddig egyik összeesküvés-elméletet sem támasztották alá, és a rejtélyt valószínűleg a legújabb vizsgálat sem fogja megoldani.
Vágólapra másolva!

Jasszer Arafat halála legalább annyira megtermékenyítette az összeesküvés-elméletek rajongóinak a fantáziáját, mint John F. Kennedyé, Marilyn Monroe-é vagy Diana hercegnőé. Az elméletgyártásnak most újabb lendületet adott az al-Dzsazíra műholdas csatorna nagyot szóló híradása, amelyben elhangzott a kémregények egyik baljós hangulatú kifejezése, a polónium-210 is. Akinek nem a kémtörténetekből és nem is a kémiaóráról ismerős ez a radioaktív anyag, annak a KGB-ügynökből Moszkvára veszélyes disszidenssé lett Alekszandr Litvinyenko haláltusája lehet emlékezetes, hiszen néhány évvel ezelőtt a világ szinte élőben követhette, ahogyan a polónium 210-es izotópja lassan leépíti a szervezetét.

Az al-Dzsazíra értesülései szerint Arafat személyes holmijában - a többi között az alsóneműjében és a legendás sáljában - is nagyobb mennyiségű polóniumot találtak az utólagos elemzéskor egy svájci laboratóriumban. Az al-Dzsazíra híre azért is keltett feltűnést, mert nem palesztin vádaskodásra, hanem egy elismert svájci intézet adataira hivatkozik. E szerint Arafat holmijában a polónium emberre végzetes mennyiségének a hússzorosát találták meg. A ruhadarabokat Arafat 49 éves, Máltán élő felesége, Szúha juttatta el az al-Dzsazírához, amely aztán a nyáron továbbküldte őket a svájci laboratóriumnak. Az ügyben a franciaországi Nanterre ügyészségén hivatalosan is nyomozást rendeltek el, miután a palesztin vezető özvegye feljelentést tett ismeretlen személy ellen gyilkosság miatt.

Néhány hét alatt végzett vele a kór

Jasszer Arafat 2004. november 11-én halt meg a párizsi Percy kórházban. A New York Times birtokába került orvosi jelentések szerint közvetlenül agyérkatasztrófa okozta a halálát, de azt máig sem sikerült tisztázni, hogy pontosan milyen kórban szenvedett élete utolsó heteiben. Az akkor 75 éves Arafat októberben betegedett meg ramállahi otthonában. Jordániából, Tunéziából és Egyiptomból is hoztak hozzá orvosokat, akik elsőre influenzát diagnosztizáltak nála, ennek ellenére csak két héttel a megbetegedése után írtak fel neki antibiotikumot. Saját orvosát, Asraf al-Kurdit pedig csak ez után engedték a közelébe.

Forrás: AFP/Abbas Momami
Nagy az érdeklődés Arafat sírhelyénél

Két héttel a megbetegedése után Arafatot átszállították a párizsi katonai kórházba, de az orvosok már nem tudtak mit kezdeni a stroke-jával, amelyet valamiféle vérzési rendellenesség okozott. Arra viszont az azóta eltelt nyolc évben sem sikerült választ adni, hogy ezt milyen fertőzés következménye lehetett.

Már közvetlenül a halála után kétségek merültek fel, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet és a Palesztin Hatóság elnökével, a palesztin ügy és nemzeti identitás szimbólumának tekintett Arafattal egy olyan, hősiesnek és romantikusnak aligha mondható halál végezzen, mint amit egy stroke okoz. A merénylet már sokkal inkább illett volna Arafat életútjához, más kérdés, hogy ezt azóta sem tudták bebizonyítani, bármennyire tényként kezelte is a palesztin sajtó, hogy Izrael állt az elnök halála mögött. Arafat felesége nyolc éve még nem ment bele abba, hogy a férjét felboncolják, évekkel később azonban már megpróbálta elérni a Palesztin Hatóságnál, hogy az igazság kiderítése érdekében engedélyezzék a holttest exhumálását.

Néha a Mindenhatónak is kell segíteni

Az igazság az elmúlt nyolc évben egészen sajátos formákat öltött. Szúha Arafat például meg van győződve arról, hogy a férjét egy polóniummal felszerelt izraeli merénylő ölte meg. Az izraeli szál egyébként is erős az Arafat halálát magyarázó összeesküvés-elméletekben, amit az izraeli politikusok akkori megnyilatkozásai csak hangsúlyosabban alátámasztanak. Ariel Saron volt izraeli miniszterelnök például a béke akadályának nevezte Arafatot, és a New York Times szerint nyíltan beszélt a likvidálásáról. A Maariv című izraeli lapnak pedig sajnálatát fejezte ki, hogy 1982-ben, a libanoni háború idején ezt nem tette meg. Ehud Olmert miniszterelnök-helyettes pedig 2003-ban beszélt arról, hogy Arafat meggyilkolása szerepel Izrael céljai között.

Forrás: MTI/EPA/Jim Hollander
Arafat halálának pontos okára nyolc éve nem derült fényt

Ennek ellenére Izrael megelégedett annyival, hogy 2002-től a világtól elzárva tartsa Arafatot a ramállahi főhadiszállásán - igaz, ebben benne volt az Egyesült Államok visszatartó ereje is. George Bush volt amerikai elnök többször is utalt arra, hogy a legjobb, ha "a Mindenható kezébe adják Arafat sorsát". A New York Times szerint viszont Saron erre annyit válaszolt: néha a Mindenhatónak is kell segíteni.

A CIA azt híresztelte, hogy AIDS-es

A mérgezéses elmélet ellen szól, hogy az orvosi leletek szerint nem károsodott sem a mája, sem a veséje, és a vizsgálatok során sem bukkantak olyan hagyományos mérgek nyomára, mint a barbiturátok, ópiátok vagy amfetamin. A polóniummérgezést pedig az teszi kétségessé, hogy Litvinyenkóval ellentétben Arafatnak például nem hullott ki a haja, és nem károsodott a csontvelője sem. Egy ideig javult is az állapota, ami szintén nem fordult volna elő, ha polóniummal mérgezik meg.

A tünetei nem támasztották alá a másik népszerű összeesküvés-elméletet sem, amely szerint Arafat AIDS-beteg volt. Az amerikai sajtóban ennek ellenére többször megjelent az az értesülés, hogy a CIA épp Arafat betegségének a tudatában tudta meggyőzni Izraelt arról, hogy ne likvidálja a palesztin vezetőt, utalva arra, hogy a halála úgyis elkerülhetetlen. Izraeli politikusok és diplomaták is szívesen hivatkoztak erre a titokzatos információra, sőt még palesztin tisztségviselők is beszéltek arról, hogy Arafat AIDS-ben halt meg.

Arafatnak azonban rengeteg, történetesen nem zsidó ellensége is volt, így az összeesküvés-elméletek nem lennének teljesek a palesztin szál nélkül: felvetődött, hogy a Hamász vagy az Arafat által irányított Fatah keze volt benne a halálában. Mahmúd Abbász palesztin elnök politikai tanácsadója szerint azonban, ha valóban megtalálják a polónium nyomait Arafat holttestében, akkor 99,9 százalék, hogy Izrael áll a halála mögött. Polóniumhoz nem egyszerű hozzájutni, csak néhány ország képes az előállítására, amelyhez elengedhetetlen a nukleáris reaktor.

A Palesztin Hatóság, a PFSZ és a Fatah az évek során legalább három bizottságot felállított Arafat halálának a kivizsgálására, de egyik testület sem jutott semmire. Persze úgy nehéz is volt, hogy Szúha Arafat a mai napig nem adta ki a kezéből az orvosi dokumentumokat, és az ő kérésére a kórház is visszatartja a papírokat. Semmi sem garantálja azt sem, hogy az exhumálás megoldja Arafat halálának rejtélyét. A polónium 210-es izotópjának viszonylag gyors, 138 napos a felezési ideje, és nyolc év az a határ, amikor még ki lehet mutatni a nyomát. Kétséges, hogy sikerül annyi mintát begyűjteni még, amely elég lehet a vizsgálatokhoz.

Egyelőre nem világos az sem, pontosan honnan származnak azok a ruhadarabok, amelyek miatt most mégis úgy döntöttek, hogy exhumálják a holttestet, mint ahogyan az sem, hogy ezeket a radioaktív anyaggal fertőzött holmikat hol tárolták eddig. A volt palesztin vezetőt kedden, kihantolásának napján katonai tiszteletadással vissza is temették a ciszjordániai városban. A műveletnél francia bírák, valamint svájci és orosz szakértők is jelen voltak, a nyilvánosság viszont nem vehetett részt az újratemetésen sem. A vizsgálat hónapokig eltarthat.

Arafat maradványait egy mauzóleumban helyezték el annak idején, november 13-án kezdték előkészíteni a kihantolást, és most elszállították egy közeli mecsetbe, ahol palesztin orvosok mintákat vesznek a csontjaiból. Az iszlám törvényei szerint muszlim ember maradványait csak muszlimok érinthetik.