Elítélte a lányok megcsonkítását az ENSZ

Vágólapra másolva!
A nők nemi szervének megcsonkítását elítélő határozatot fogadott el az ENSZ közgyűlése hétfőn New Yorkban. Ez az első ilyen szintű dokumentum ebben a témában. 140 millió lányon végeztek vagy végeznek ilyen beavatkozást világszerte.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ adatai szerint mintegy 140 millió lány nemi szervét csonkították meg vagy tervezik megcsonkítani. A beavatkozás Afrikában a leggyakoribb, habár számos országban hivatalosan is tiltják.

A határozat egyebek között arra szólítja fel az ENSZ tagországait, hogy ne csupán büntetőintézkedésekkel lépjenek fel a csonkítások ellen, hanem felvilágosítással és az oktatás eszközeivel is. A határozat egyik előterjesztője, Cesare Ragaglini olasz nagykövet azt mondta, hogy a kezdeményezők célja, hogy egy generációnyi időn belül teljesen megszűnjön az elítélendő gyakorlat.

A lányok megcsonkítása a nemi szerv külső részének részleges vagy teljes levágását jelenti, és a beavatkozást a legtöbb eseten érzéstelenítés nélkül végzik. A barbár szokás hívei ezzel akarják biztosítani, hogy a lányok ne éljenek nemi életet a házasságuk előtt, illetve ne kövessenek majd el házasságtörést.