A Pussy Riotot is jelölték az Év embere címre

Vágólapra másolva!
A Time magazin szerint az orosz punkcsapat különösen súlyos árat fizetett a politikai véleménynyilvánításért.
Vágólapra másolva!

A Pussy Riot orosz punkcsapatot is jelölte az Év embere díjra a Time magazin. A lap azzal indokolta a jelölést, hogy a feminista csapatnak különösen nagy árat kellett fizetnie azért, mert kinyilvánította politikai véleményét.

A Pussy Riot feminista punk-rock együttes azzal lett világhírű, hogy előre megszervezett koncertek helyett botrányos villámcsődületeket tartott, rendszerint politikai üzenettel. Korábban például Putyin távozását követelték a hatalomból, nyáron pedig fekete maszkban tartottak gitáros áhítatot a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház előtt.

A Pussy Riotról és akcióiról itt mindent megtudhat.

Az Év embere címet megkapta már Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, Barack Obama amerikai elnök, de Vlagyimir Putyin orosz elnök is.