Előrelépett Palesztina az ENSZ-ben

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön "nem tag megfigyelő állam" szintre emelte a világszervezetben Palesztina státuszát. Izrael korábban közölte, hogy nem szavazza meg a határozatot, mert szerinte ez visszalépést jelent a békefolyamatban. Az ENSZ-tagállamok többsége azonban megszavazta a határozatot.
Vágólapra másolva!

138 ENSZ-tagállam szavazott a határozat mellett, amely Palesztinát nem tag megfigyelő államnak minősíti, ellene pedig 9 küldöttség szavazott. Az ENSZ 41 tagállama - köztük Magyarország - tartózkodott a voksoláson. Martonyi János külügyminiszter a szavazás előtt közölte, hogy a kormány a két független államhoz vezető megoldás híve a közel-keleti rendezésben, és úgy véli, hogy nem ez a célszerű és hatékony módja a békefolyamat előmozdításának.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke korábban az ENSZ Közgyűlésének vitájában azt mondta: Palesztina státuszának a "nem tag megfigyelő állam" szintre történő felemelése az utolsó esély arra, hogy meg lehessen menteni a két állam létezésén alapuló palesztin-izraeli rendezési tervet. Abbász felkérte a világszervezet Közgyűlését, hogy állítsa ki Palesztina "születési bizonyítványát".

Izrael ENSZ-nagykövete közölte, hogy országa békében szeretne élni a palesztinokkal, ugyanakkor hivatalosan bejelentette azt is, hogy a palesztin államiságról szóló határozatot nem szavazza meg. Ron Prosor azt mondta, hogy a dokumentum visszalépést jelent a békefolyamatban.

Az izraeli-palesztin harcokról és konfliktusról itt találja a cikkeinket.