Hatmillió dollárt kap Strauss-Kahn szobalánya

Vágólapra másolva!
A volt IMF-vezér peren kívül megegyezett az őt nemi erőszakkal vádoló szobalánnyal. A Le Monde francia lap úgy tudja, a guineai származású Naffissatou Diallo hatmillió dollárt kap. Strauss-Kahn ügyvédei szerint ez csak kitaláció.
Vágólapra másolva!

Peren kívül megegyezett Dominique Strauss-Kahn azzal a szobalánnyal, aki nemi erőszak vádjával kártérítési eljárást indított ellene. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója hatmillió dollárt fizet Naffissatou Diallónak.

A Le Monde című francia napilap a volt IMF-vezér környezetére hivatkozva úgy értesült, hogy "Dominique Strauss-Kahn az elmúlt hónapokban többször személyesen járt New Yorkban", és "a megegyezés legfőbb részleteit nyár végén sikerült tető alá hozni". A Le Monde úgy tudja, hogy Strauss Kahnnak "6 millió dollárt (4,64 millió eurót) kell átutalnia annak, aki nemi erőszakkal vádolta meg".

A lap szerint a volt politikus azt is elárulta a hozzá közel állóknak, hogy hárommillió dolláros hitelt vesz fel, a másik hárommillió dollárt pedig felesége, Anne Sinclair - akitől már különváltan él - adja kölcsön.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen egy guineai származású szobalány, Naffissatou Diallo nyújtott be kártérítési keresetet nemi erőszak miatt, miután az ugyanebben az ügyben általa indított büntetőjogi eljárás nem jutott el a vádemelésig, részben mert kétségek merültek fel a felperes szavahihetőségével kapcsolatosan.

A New York Times adta hírül péntekre virradóra, hogy a Strauss-Kahn és megvádolója pénzügyi egyezségre jutottak, és így lezárul a polgári eljárás is. Az amerikai lap azonban nem közölte, hogy mekkora összegben állapodtak meg a felek, akiknek állítólag a jövő héten kellene megjelenniük a szobalány lakhelye szerint illetékes New York-i bíróságon.

A volt IMF-vezér párizsi ügyvédjei pénteken közleményben reagáltak a lapértesülésekre. Eszerint "sem Dominique Strauss-Kahn, sem ügyvédjei nem kommentálják az amerikai eljárást. Egyértelműen cáfolják ugyanakkor a kitalált és téves híreket, amelyekről a Le Monde számolt be" - írta Frédérique Baulieu, Richard Malka és Henri Leclerc a közös közleményben. A jövő heti New York-i bírósági tárgyalás tényét azonban Douglas McKeon bíró megerősítette.

Egyelőre egyikőjük ügyvédje sem erősítette meg a lapértesüléseket, de a megállapodás elemzők szerint nem okozott meglepetést. Az ügy ugyanis teljesen holtpontra jutott, miután Strauss-Kahn arra hivatkozva kérte az ellene benyújtott polgári peres kereset elutasítását, hogy annak benyújtása idején diplomáciai jogi mentességet élvezett. Ezt viszont a bíró májusban elutasította.

A fél évvel ezelőtt még a francia elnökségre aspiráló Strauss-Kahn politikai karrierjét derékba törő incidens 2011. május 14-én történt. Az ügyben a lemondott IMF-vezér ellen büntetőeljárást indítottak, de a vádakat később ejtették, mert az illetékes manhattani ügyészség Diallót nem találta szavahihetőnek. Strauss-Kahn 2011 augusztus végén tért vissza Franciaországba. A New York-i Sofitel szálloda volt szobalánya azonban ezután polgári peres keresetet nyújtott be, meg nem határozott összegű kártérítést követelve az általa brutálisnak és szadistának nevezett támadás miatt, amelyet állítása szerint a világ egyik legnagyobb hatalmú embere követett el.

Cikkeinket az ügyről itt olvashatja.