Tömegtüntetés az új alkotmány miatt Kairóban

Vágólapra másolva!
Több ezren tüntettek pénteken Kairóban az egyiptomi kormány és a pénteken elfogadott alkotmánytervezet miatt.
Vágólapra másolva!

Ezrek vonultak utcára pénteken Kairóban, hogy tiltakozzanak az iszlamisták hatalmi politikája ellen. A pénteki imát követően "Le a Muzulmán Testvériség uralmával!" és az elnöki jogkörök kiszélesítését bíráló jelszavakat skandálva indultak el a tüntetők a főváros különböző negyedeiből a Tahrír térre.

A demonstrációt elsősorban a Mohamed Murszi egyiptomi államfő múlt heti rendelete elleni tiltakozásul hirdették meg. A tüntetésen ezenkívül a péntekre véglegesített - bírálói szerint az igazságszolgáltatást megnyirbáló és a nők jogait is korlátozó - alkotmánytervezetet is támadták.

Mohamed Murszi csütörtökön az állami televíziónak kijelentette: az iszlám jogrend (saría) fő elveire is hivatkozó alaptörvény életbe lépésével érvényét veszti majd az elnöki hatalmat kiterjesztő vitatott rendelet. Az egyiptomi államfő várhatóan szombatig jóváhagyja a dokumentumot, miáltal lehetővé válik, hogy népszavazást tartsanak annak elfogadásáról.

A youm7 egyiptomi hírportál jelentése szerint az egyik kairói mecset hitszónoka pénteki prédikációjában óva intette a hívőket a tüntetésektől. Mint mondta, a liberálisok és az iszlamisták által meghirdetett demonstrációk "az ördögtől valók".

Pénteken az észak-afrikai ország több más városából is hatalomellenes megmozdulásokról érkezett jelentés.