200 embert pusztított el a tájfun a Fülöp-szigeteken

Vágólapra másolva!
Kétszázra emelkedett a halottak száma a Fülöp-szigeteken, amelyen egy tájfun söpört végig.
Vágólapra másolva!

Elérte a kétszázat a halottak száma a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindanao-szigeten, ahol kedden csapott le a Bopha tájfun. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma még ennél is tovább fog emelkedni. A környék mezőgazdasági művelés alatt álló földjei hetven százalékban biztosan tönkrementek.

Egyedül egy kisebb faluban a tájfun legkevesebb negyven halálos áldozatot követelt. Az áldozatok megfulladtak, amikor a vihar okozta esőtömeg valósággal elárasztotta azt az iskolát, ahol a lakók menedéket kerestek. Azt hitték, hogy már biztonságos területre értek. Több embert - köztük az evakuálásban segédkező katonákat - a hatóságok eltűntnek nyilvánítottak.

Volt olyan város, ahol az épületek 95 százaléka megrongálódott a hatalmas viharban, és legalább huszonhárom ember megfulladt a vízben, vagy eltemetődött a kicsavart fák és romok alatt. Több tucat embert sikerült a mentőalakulatoknak kihúzniuk a sárból, a kórházak megteltek.

Az országos meteorológiai szolgálat előzőleg azt jelentette, hogy a helyiek által Pablo néven emlegetett tájfun keletről nyugatra tartva szeli át a Fülöp-szigeteket, és Palawan szigetén keresztül a Dél-kínai-tenger felé haladva csütörtökön hagyja el az országot. A tájfun azonban irányt váltott, északnyugatnak tart, és a középső Visayas régión - Bohol, Negros és Cebú szigetén - halad majd keresztül.

A Bopha az utolsó a Fülöp-szigeteken a június és november közötti időszakban végigsöprő tájfunok sorában. Augusztusban országszerte 180-an vesztették életüket a hurrikánok és trópusi viharok következtében.

A hatóságok a tájfun érkezésére készülve 60 ezer embert menekítettek biztonságos helyre Mindanao keleti tartományaiban. A szélsőséges időjárás által érintett területeken több mint 150 repülőjáratot felfüggesztettek, az iskolákban pedig nem volt tanítás. A polgári védelem közölte, hogy több helyütt szünetel az áramellátás, a heves esőzések miatt pedig a mindanaói úthálózat egészén akadozik a forgalom.