Berlusconit a felelősség hajtja vissza a politikába

Vágólapra másolva!
Személyesen is megerősítette Silvio Berlusconi, hogy újra miniszterelnök akar lenni. Azt mondta, nem a hatalom hiányzott neki, az Olaszország iránt érzett felelősség késztette arra, hogy így döntsön.
Vágólapra másolva!

Megerősítette Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, hogy a következő választáson versenybe száll a kormányfői posztért - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

Berlusconi Milánóban, újságírók előtt jelentette be, hogy pártja, a PdL főtitkárának csütörtöki közlése helytálló volt, valóban viszatér a politikába. A 76 éves politikus 2011 novemberében volt kénytelen lemondani a miniszterelnöki posztról, melyet két korábbi időszakban is betöltött. Akkor közölte, hogy visszavonul. Idén októberben adócsalás miatt első fokon négy év börtönre ítélte a bíróság.

Lemondása óta Mario Monti szakértői kormánya irányítja Olaszországot. A kabinet helyzete az utóbbi időben azonban megingott, a montit eddig támogató pártok közül a PdL hihátrálni látszik mögüle. A parlamentben csütörtökön megtartott bizalmi szavazást azonban megnyerte a kormány.

Berlusconi azt mondta, azért tér vissza, mert úgy látja, hogy a pártjának az elmúlt egy évben nem sikerült olyan ismert és karakteres vezetőt találnia, mint ő, a Monti-kormány megszorításai pedig kárt okoznak az országnak. Kijelentette, a kormányfői poszt "egy pillanatig sem" hiányzott neki, a hazája iránt érzett felelősség hajtja vissza a közéletbe.