Gyerekjáték és számítógép jár az önként leadott fegyverekért

Vágólapra másolva!
Mexikóváros egyik erőszakkal sújtott negyedében a polgármester új módszerrel próbálja lefegyverezni a lakosságot. Ártatlan ajándékokat kínál annak, aki gyilkos fegyvereitől önként megválik.
Vágólapra másolva!

Készpénzt, gyerekjátékokat és számítógépeket kínálnak cserébe azoknak a mexikóiaknak, akik önként szolgáltatják be lőfegyverüket a hatóságoknál. Az ország fővárosának, Mexikóvárosnak az egyik veszélyes kerületében indított akcióra már többen jelentkeztek is.

A csereakciót Iztapalapa kerület polgármestere, Jesus Valencia hirdette meg, miután egy helyi moziban halálos lövés ért egy 10 éves gyermeket. Az erőszak sújtotta mexikóvárosi negyedben ugyanis az emberek gyakran lövöldöznek, például koncertek és ünneplések alkalmával is. Novemberben a moziban egy eltévedt golyó oltotta ki a tízéves Hendrik Cuacuas életét, amikor a Rontó Ralph című amerikai animációs filmet nézte.

A hasonló baleseteknek most a fegyverek begyűjtésével próbálják elejét venni. A kerületi polgármester hétfőn arról számolt be Twitter-üzenetében, hogy már 27 puskát és 65 pisztolyt szolgáltattak be a lakosok. Hogy a fegyverüktől megváló városlakók pénzt, játékot vagy gépet, kértek-e, azt nem tudni.