Leégett egy kínai magánárvaház

Vágólapra másolva!
Árva gyerekeket fogadott be az a kínai nő, akinek kigyulladt a háza pénteken reggel Henan tartományban. Hét gyerek halt meg.
Vágólapra másolva!

Legalább hét gyerek halt meg egy magánárvaházban kitört tűzben Kína Henan tartományában - írta a BBC brit közszolgálati csatorna a kínai állami média híradására hivatkozva.

A helyi idő szerint pénteken reggel kitört tűzben négy gyerek a helyszínen életét vesztette, további három a kórházba szállítás közben halt bele a sérüléseibe. Az ismeretlen okból kitört tüzet két óra alatt tudták megfékezni.

Helyi lakosok szerint a ház egy utcai árusként dolgozó nőé, aki árvákat és elhagyott gyerekeket fogadott be, az utóbbi két évtizedben több tucatot. Azt nem tudni, hogy a tragédia idején mennyien voltak az épületben, és azt sem, hogy hányan sérültek meg.