A saját halálát is felvette egy száguldozó autós

Vágólapra másolva!
Lefilmezte a saját gyorshajtását és az általa okozott - három ember életét, köztük a sajátját - követelő balesetet egy 24 éves katona Franciaország délnyugati részén, Nantes térségében.
Vágólapra másolva!

A csendőrség hétfői tájékoztatása szerint a helyszínelők találtak a balesetet okozó autó utasterében egy beépített kamerát, amely rögzítette a sebességmérő mindenkori állását. A felvételt visszanézve megállapították, hogy az ámokfutó autós röviddel a baleset előtt 200 kilométeres sebességgel száguldott, a karambol pillanatában pedig 140 kilométerrel ment a megengedett 90 kilométeres sebesség helyett.

A katona egy 75 éves férfi által vezetett autóval ütközött. A vétlen autó vezetője könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet, a gépkocsiban utazó 72 éves felesége és 91 éves anyósa azonban életét vesztette.