Védelmi minisztert és CIA-főnököt jelölt Obama

Vágólapra másolva!
Egy vietnami veteránt szán a védelmi tárca, egy kényszervallatásokkal is összefüggésbe hozott volt elnöki tanácsadót pedig a CIA élére az amerikai elnök. Barack Obama jelöltjeit a demokrata többségű szenátusnak kell jóváhagynia.
Vágólapra másolva!

Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátort az Egyesült Államok védelmi miniszteréül, John O. Brennan terrorelhárítási elnöki tanácsadót pedig a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójául jelölte hétfőn Barack Obama amerikai elnök.

A két új vezető hivatalos kinevezéséhez - csakúgy, mint a nemrégiben a külügyminiszteri posztra jelölt John Kerry szenátoréhoz - a demokrata többségű szenátus jóváhagyása szükséges.

A két jelölésnek a Fehér Házban történt bejelentésekor Obama elnök reményét fejezte ki, hogy a szövetségi felsőház a lehető leggyorsabban jóváhagyja a kinevezéseket.

Az elnök méltatta Hagel hazafiságát és hangsúlyozta: olyan vezető ő, "amilyent a csapataink megérdemelnek, Brennannal kapcsolatban pedig a jelölt tapasztaltságát méltatta, valamint azt, hogy fáradhatatlanul folytatja majd a küzdelmet az al-Kaida ellen.

Hagel az első vietnámi veterán, akit a védelmi tárca élére jelöltek. A politikus 1997-től a visszavonulásáig, 2009-ig Nebraska államot képviselte a szövetségi szenátusban. Az Obama-kormányzatban nem ő lenne az első republikánus miniszter, hiszen a jelenlegi elnök első elnöki ciklusának kezdetekor megtartotta a védelmi tárca élén Robert Gatest, aki végül 2011 júliusában önként távozott. A Republikánus Párt tagja Ray LaHood közlekedési miniszter is.

Hagel védelempolitikai nézetei ugyanakkor nem igazodnak pártjának hivatalos irányvonalához, ezért jelölése várhatóan heves bírálatokat fog kiváltani a keményvonalas republikánusok részéről. A nebraskai exszenátor egyebek között nem támogatta a Bush elnök idején végrehajtott iraki csapaterősítést, kétségbe vonta az Irán elleni szankciók szigorításának hatékonyságát, és az "izraeli lobbi" képviselői szerint nem támogatja eléggé a zsidó államot.

A pártonkívüli John Brennan 25 évig szolgált a CIA kötelékében. Már 2008-ban is felmerült, hogy ő legyen a hírszerző ügynökség igazgatója, ám emberi jogi szervezetek tiltakoztak ez ellen, arra hivatkozva, hogy a Bush-kormányzat idején köze volt a terroristagyanús személyek kényszervallatásához.

Ezzel is összefüggésbe hozható, hogy Brennan a jelölés hivatalos bejelentésekor hangsúlyozta: irányítása alatt a CIA tevékenysége tükrözni fogja az amerikai szabadságjogokat és értékeket.

Elnöki tanácsadóként John Brennan kulcsszerepet játszott az al-Kaida elleni harcban és Oszama bin Laden likvidálásában, a kiberbiztonság erősítésében és a természeti csapások elleni védekezésben.

Obama méltatta és megköszönte a védelmi tárcát vezető Leon Panetta miniszter és a CIA-t ügyvezetőként irányító Michael Morrell munkáját.