Tavaszra kivonulnak az amerikaiak az afgán falvakból

Vágólapra másolva!
Barack Obama amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok tavasztól kezdve inkább kiképző, támogató feladatot látnak el, és egyre kevesebb harci bevetésben vesznek majd részt.
Vágólapra másolva!

Obama a Washingtonban tartózkodó Hamid Karzai afgán államfővel folytatott tárgyalásait követő sajtótájékoztatón beszélt a mintegy 66 ezer fős amerikai katonaság módosuló szerepvállalásáról. A két vezető megállapodott abban, hogy valamelyest felgyorsítják azt a folyamatot, amelynek során az afgán erők veszik át az irányítást a harci feladatokban, az amerikaiak szerepvállalása pedig alapvetően a támogatásra korlátozódik.

Karzai megelégedését fejezte ki az egyezséggel kapcsolatban, és kijelentette: ez azt jelenti, hogy tavaszra már nem lesznek külföldi csapatok az afgán falvakban. Megállapodás született arról is, hogy a harci cselekményekben elfogottak őrizetét is az afgán kormány ellenőrzése alá helyezik.

Barack Obama közölte: a következő hónapokban jelenti majd be a csapatkivonás következő lépéseit. Obama elmondta, hogy csak akkor maradnak 2014 után amerikai katonák a közép-ázsiai országban, ha teljes mentességet kapnak az afgán törvények hatálya alól. Addigra az afgán erőknek elméletileg képessé kellene válniuk arra, hogy az egész ország területén szavatolják a biztonságot, a szövetséges erők támogatása nélkül.

Az amerikai elnök hangoztatta: az afgán megbékéléshez feltétlenül kell az, hogy a tálibok elhatárolódjanak a terrorizmustól. Az iszlamista fegyveres ellenzékkel megkezdett párbeszéd folytatását mindkét vezető szükségesnek nevezte.