Kaotikus zavargások a katolikus negyedben

Vágólapra másolva!
Tizenhat rendőr sérült meg szombaton a belfasti összecsapásokban, amelyek azután folytatódtak, hogy mintegy ezer protestáns a városházához vonult tiltakozni az Egyesült Királyság zászlajának használatát korlátozó döntés ellen.
Vágólapra másolva!

Az északír rendőrség közlése szerint az újabb erőszakos cselekmények akkor történtek, amikor a brit koronához hű protestánsok elhaladtak a város egyetlen, ír katolikusok által lakott negyede, a Short Strand mellett.

Álarcos és csuklyás katolikus fiatalok üvegeket és köveket dobálva, és más alkalmi fegyverekkel felszerelkezve támadtak rá az érkező felvonulókra. A kialakult utcai harc a rohamrendőrök beavatkozása után is még sokáig folytatódott.

A kaotikussá vált helyzetben a rendőrség vízágyúkat vetett be, és néhányszor gumilövedékekkel lőtt a protestáns tüntetőkre, hogy eltávolítsa őket a katolikus negyedtől.

A Londonhoz hű protestánsok szélsőségesei kisebb-nagyobb megszakításokkal hat hete tartanak engedély nélküli megmozdulásokat amiatt, hogy a belfasti városi tanács a katolikusok javaslatára december 3-án úgy döntött, az évszázados gyakorlattal szakítva leveszi az Egyesült Királyság zászlaját az északír középületekről, és csak jeles napokon tűzi ki őket.

A rendőrség pénteken este is vízágyukat és gumilövedékeket vetett be a tizenéves protestánsok ellen, akik téglákkal, gyújtópalackokkal és petárdákkal dobálták őket, és a Twitter közösségi portálon tett ígéretüknek megfelelően megbénították a város életét.