Vágólapra másolva!
Sok fegyverboltot egyszerűen megrohantak az emberek az Egyesült Államokban. Gyorsan még fegyvert akar venni mindenki, mielőtt szigorítják a fegyvertartási szabályokat.
Vágólapra másolva!

Jelentősen nőtt a fegyvereladások száma az utóbbi hetekben az Egyesült Államokban. Az embereket vélhetően az attól való félelem sarkallta a vásárlásra, hogy a legutóbbi, 26 halálos áldozatot követelő newtowni ámokfutás nyomán esetleg szigorítani fogják a fegyverbirtoklással kapcsolatos törvényeket.

Néhány üzletnél hosszú sorok kígyóztak, a vevők órákig álltak sorban, hogy még gyorsan lőfegyverhez jussanak - írta a The New York Times című napilap. A lőszerek iránt is nagy volt a kereslet, az üres vitrinek és polcok látványa a fegyverboltokban több szövetségi államban megszokott képpé vált az utóbbi időben - tudósított az újság.

Több fegyverkereskedő is arról számolt be, hogy soha nem volt még dolguk ekkora emberáradattal. "Ha ezer darab AR-15-ös félautomata fegyver lett volna a boltban, az összesen el tudtam volna adni a héten" - mondta az egyik kereskedő a NYT újságírójának. Az AR-15 iránt a 26 halálos áldozatot követelő, december közepi newtowni iskolai mészárlás után nőtt meg az érdeklődés, ilyen fegyverrel követte el a gyilkos a vérengzést.

2012 decemberében egy ámokfutó húsz gyereket és hat felnőttet ölt meg egy iskolában a Connecticut állambeli Newtownban, majd magával is végzett. A megrázó esetet követően Barack Obama amerikai elnök kijelentette, vissza kell szorítani a fegyveres erőszakot az országban. Joe Biden alelnök vezetésével munkacsoport alakult, amely várhatóan kedden tesz javaslatot a fegyvervásárlás szigorítására.

A tervbe vett lehetséges intézkedések között szerepel egyebek mellett a félautomata fegyverek árusításának tilalma, valamint a fegyvervásárlók személyének alaposabb vizsgálata.