A nyílt utcán lőtték le az orosz keresztapát

rendőr áll a helyszínen Moszkvában, ahol meggyilkolták az orosz maffia egyik legbefolyásosabb vezetőjét, Aszlan Uszojan
Vágólapra másolva!
Távcsöves puskával megölték az orosz maffia egyik legbefolyásosabb vezetőjét. A 75 éves Arszlan Uszojan grúz maffiózókkal kerülhetett konfliktusba.
Vágólapra másolva!

Megölték az orosz maffia egyik legbefolyásosabb vezetőjét szerdán Moszkva belvárosában: a 75 éves férfivel egy orvlövész végzett egy étterem előtt. A Gyed Haszan (Haszan apó) néven ismert férfit az orosz főváros elegáns negyedében, a Povarszkaja utcán lőtték le, és a kórházba szállítás után halt bele sebeibe. A férfit - valódi nevén Aszlan Uszojant - hangtompítós, távcsöves puskával lőtte le egy férfi egy szomszédos lakóház ablakából, Haszánt a fején érte a lövés. A nyomozók szerint a támadásban egy nő is súlyosan megsebesült.

Rendőr a gyilkosság helyszínénél Forrás: AFP/Andrey Stenin

Aszlan Uszojan először 19 éves korában állt bíróság előtt, és számos bűnügyben érintett volt. Többször is megpróbálták már meggyilkolni - áll a nyomozó bizottság közleményében. 2010-ben egy gépkarabéllyal sebesítették meg, de túlélte a gyilkossági kísérletet.

Az 1937-ben kurd szülőktől Tbilisziben született Uszojan a Kis Japán álnéven ismert Vjacseszlav Ivankov orosz maffiózó közeli embere volt, Ivankovot 2009-ben gyilkolták meg.

Grúz maffiózókkal veszhetett össze

A korábbi gyilkossági kísérlet után az orosz televízió levetítette a rendőrségi kihallgatásról készült felvétel egyik részletét, amelyben Aszlan Uszojan gúnyos mosollyal számolt be "50 éves pályafutásáról".

Az Interfax orosz hírügynökség által idézett rendőrségi illetékes szerint Uszojant, akárcsak korábban Ivankovot, egy főként grúzokból álló klánnal keletkezett konfliktus miatt ölték meg. Uszojan szövetségesének halálát azzal bosszulta meg, hogy meggyilkoltatta a klán több tagját, többek között Spanyolországban és Franciaországban.

A Kommerszant című lap akkor azt írta, hogy a két klán többek között a 2014. évi szocsi téli olimpia előkészületeire szánt pénzek feletti ellenőrzés miatt rivalizált egymással.