Orrfacsaró bűzben fulldokolnak a franciák

Vágólapra másolva!
Gáz szabadult ki Franciaországban egy vegyi gyárból, és bűzzel borította be a fél országot. Az embereknek fáj a fejük, hányingerük van.
Vágólapra másolva!

Orrfacsaró bűz árasztotta el keddre virradóra Párizst és Franciaország nyugati térségét - a kellemetlen szagot egy roueni vegyi gyárból kiszabadult gáz okozza. Egy rendőrségi illetékes szerint az éjszaka folyamán égtek a telefonvonalak, az aggódó párizsiak fejfájásra panaszkodtak, és a bűz eredete felől érdeklődtek.

A hatóságok szerint a fővárostól 120 kilométerre északnyugatra fekvő Rouen olajszármazékokat előállító gyárából úgynevezett merkaptángáz szabadult ki, és a széljárás miatt a gázfelhő keddre virradóra elérte Párizst, illetve a környékbeli településeket. Rouen lakói fejfájásra és hányingerre panaszkodnak.

A merkaptángáznak rendkívül kellemetlen, szinte kibírhatatlan szaga van, és már kis mennyiségben is átható bűzt okoz. Az egészségre kis mennyiségben ártalmatlan, nagy mennyiségben belélegezve szédülést, fejfájást és hányást okoz.

A belügyminisztérium közleményben nyugtatta meg a lakosságot, hogy a gázfelhő "semmilyen veszélyt nem jelent az egészségre". Pierre-Henry Brandet szóvivő elmondta: a mérések szerint a gáz koncentrációja nagyon kicsi, ugyanakkor nagyon sokan érzik a bűzt.

A tűzoltóság és a belügyminisztérium is arra kérte a lakosságot, hogy ne telefonáljanak többet a mentőknek és a tűzoltóságnak, mert a túl sok hívás megbénította a segélyhívóközpontok munkáját.