Nem volt kiút a lángoló diszkóból

2013.01.27. 16:39

A brazil szórakozóhely belső terében tartózkodóknak mindössze a fele élte túl, amikor a fellépő zenekar tűzijátéka miatt meggyulladt a helyiség szigetelése. A diszkónak nem volt tűzvédelmi engedélye, pedig a hatóságok szóltak nekik, hogy újítsák meg. A túlélők beszámolói alapján nem volt esélye annak, aki nem állt nagyon közel a vészkijárathoz. A helyszínen készült videó alapján a teremben akkora volt a füst, hogy semmit sem lehetett látni. Ez az elmúlt évtized legnagyobb diszkószerencsétlensége.

Egyetlen vészkijárata volt a Brazília déli részén fekvő Santa Maria városában található Kiss nevű klubnak, ahol helyi idő szerint ma hajnalban 245 halálos áldozatot követelő diszkótűz tört ki. A klub ráadásul nem rendelkezett érvényes tűzvédelmi engedélyekkel, pedig a helyi tűzoltóparancsnok hetekkel a tragédia előtt felhívta a klub tulajdonosainak figyelmét, hogy újítsák meg őket. A túlélők beszámolói szerint annak, aki nem állt nagyon közel a bejárathoz, esélye sem volt kijutni az épületből.

A Kissben egyetemi bulit tartottak, főleg mezőgazdasági hallgatók voltak ott, a brazil lapértesülések szerint a halálos áldozatok többsége tinédzser. A klubban telt ház volt, körülbelül 500 ember tartózkodott bent, és még további 1500 a belső udvar területén.

Csak a szerencsén múlott, ki élte túl

A huszonöt éves Resener Arthur Luiz de Moraes, a helyi kórház igazgatójának a fia túlélte a tragédiát, de súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az egyik Santa Maria-i portál szerint a fiúval lehetett picit kommunikálni, és azt mondta, hogy ő a tömeg közepén volt, nem túl messze a tűzijátéktól. Amikor hirtelen felcsaptak a lángok, azonnal kitört a pánik, amit csak fokozott, hogy nem tudtak kijutni a szűk vészkijáraton.

Forrás: AFP/Agencia RBS
A képre kattintva galéria nyílik

Egy másik jelenlévő, Luana Santos Silva szerint a tűz nagyon gyorsan terjedt a klub belsejében, neki az volt a szerencséje, hogy a kijárat közelében volt, és a nővére is azonnal megragadta, amikor észrevette, hogy mi történik.

Fernanda Gomes Freire Bona, a klub hivatalos fényképésze szintén meg tudott menekülni, de ő is azzal magyarázta, hogy a VIP-részleg közelében volt, ami szerencséjére nem esett messze a klub vészkijáratától. "Az egyik bulizó hívott a VIP-be, hogy fotózzam le ott, mert jobb a háttér" - mesélt.

A legtöbben a füstbe haltak bele

A helyi hatóságok eddigi információi szerint a tüzet a szórakozóhelyen fellépő zenekar tűzijátékának hibája okozta. A tűz hajnali 2 óra 30 perckor tört ki, három óra alatt sikerült eloltani, de még 7-kor is dolgoztak a tűzoltók. A diszkó szigetelése másodpercek alatt kapott lángra egy magas rangú helyi rendőr beszámolója szerint. Sokan a mérgező füst miatt haltak meg, de az áldozatok többségét valószínűleg halálra taposták.

Videó a tragédiáról

A brazil O Globo portál értesülései szerint a holttesteket egy közeli tornaterembe szállították, amelyet a katonaság őriz, megakadályozandó, hogy az érintett családtagok egyszerre menjenek oda. A portál azt is megemlíti, hogy az áldozatok telefonjai folyamatosan csöngenek, valószínűleg sokan nem tudják még, hogy ismerősük, családtagjuk túlélte-e a tragikus éjszakát, vagy sem.

Forrás: AFP/Agencia RBS
Az áldozatok holttestét katonák őrzik egy tornateremben

Nemcsak a 245 ezer fős várost rázta meg a tragédia, hanem egész Brazíliát. A miniszterelnök könnyekkel küszködve nyilatkozott a sajtónak, és kormányának tagjait is megkérte, hogy utazzanak a helyszínre, és mindenben támogassák a várost. Az egészségügyi minisztérium égési sebek ellátásában járatos orvosokat toboroz más szövetségi államokban is. Santa Maria önkormányzata pedig önkéntes pszichológusokat vár, akik segítenek a helyieknek és főleg az áldozatok családjainak feldolgozni a tragédiát.

Az MTI kronológiája alapján ez az elmúlt tíz év legtöbb áldozatot követelő diszkószerencsétlensége.