Lemondott Beatrix holland királynő

Vágólapra másolva!
Beatrix holland királynő hétfőn este hét órakor jelentette be rádió- és televízióbeszédében, hogy lemond fia javára a trónról. Beatrix 1980 óta ült Hollandia trónján.
Vágólapra másolva!

Beatrix holland királynő hétfőn este bejelentette, hogy lemond a trónról, 45 éves fia, Vilmos Sándor javára. A holland trónon III. Vilmos 1890-ben bekövetkezett halála óta nem ült király. Beatrix csütörtökön tölti be 75. életévét, és 1980 óta uralkodik. Vilmos Sándor beiktatását április 30-án tartják.

"Itt az ideje, hogy az országért viselt felelősséget az ifjabb nemzedék kezébe adjam át" - fogalmazott a lemondását bejelentő beszédében Beatrix királynő, akinek három fia született a 2002-ben elhunyt Claus herceggel kötött frigyéből.

Tavaly februárban Beatrixot súlyos személyes sorscsapás érte: másodszülött fia, Johan Friso herceg egy ausztriai, vorarlbergi síüdülőhelyen lavinaomlás áldozata lett, és a baleset óta kómában fekszik. A trónöröklés szempontjából azonban ennek a tragédiának nincs szerepe, hiszen Johan Friso 2004-ben "rangon aluli", polgári származású nővel kötött házassága folytán kiesett a lehetséges trónutódlók sorából.

Forrás: AFP/ANP
Beatrix királynő

33 évig uralkodott

Beatrix királynő a Wikipédián olvasható életrajza szerint 1938-ban született Baarnban, egy holland kisvárosban. Alighogy Beatrix megszületett, a királyi családnak menekülnie kellett az országból, mert a németek megszállták a második világháború alatt. A család Angliába, majd később Kanadába ment, és csak a világháború vége után térhettek vissza Hollandiába. Beatrix ekkor még nem volt trónörökös, ezt a rangot csak 1948-ban kapta meg, miután nagyanyja, I. Vilma királynő lemondott a trónról a lánya javára.

Beatrix 1964-ben, Svájcban megismerkedett Claus von Amsberggel, egy német származású arisztokratával, aki a német külügyminisztériumban dolgozott. A férje származása miatt eleinte számos támadás érte, ráadásul a hercegről előkerült egy fénykép, amin a Hitlerjugend egyenruhájában pózolt. A nép végül mégis elfogadta a herceget, elsősorban környezetbarát felfogása miatt. Beatrix a trónt 1980-ban vette át anyjától, Juliannától, aki lemondott az ő javára.

Beatrix több csúcsot is tart

Beatrix királynő a valaha élt legidősebb női uralkodó a holland trónon, és összességében is a korrekorderek között van. Beatrix előtt csak III. Vilmos (1817-1890) ült ilyen korban az uralkodói székben, rajta kívül a németalföldi történelem során még helytartó sem vezette ilyen idősen az országot.

Hollandiában az elmúlt években már egyre több találgatásra adott okot, hogy a királynő vajon mikor adja át a jogart fiának, a 45 éves Vilmos Sándor trónörökösnek, aki IV. Vilmos néven lép trónra. Ellentétben az Egyesült Királysággal, ahol az uralkodók rendszerint halálukig állnak a monarchia élén, Hollandiában a trónátadás általában még a regnáló uralkodó életében megtörténik.