Magyarokra támadtak Temerinben

Vágólapra másolva!
Két magyart támadott meg egy hatfős szerb csoport a vajdasági Temerinben, egyikük súlyos sérülést szenvedett.
Vágólapra másolva!

Vasárnap hajnali fél kettő tájban Temerinben megtámadtak két magyar fiatalembert - olvasható a Vajdaság Ma honlapján. A lap szerint a fiatalok egy szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hatfős csoport, amelynek tagjai - a sértettek elmondása szerint - hirtelen visszafordultak, és rájuk támadtak.

Az egyik magyart üveggel fejbe vágták, a másikat a földre teperték, és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben a magyar anyjukat szidalmazták szerbül. A két áldozat közül az egyik súlyosabb sérüléseket szenvedett.

A magyarok szerint nem sokkal később ismét rájuk támadtak a szerbek. Ebben egy harmadik magyarnak is baja esett, aki orrtörést szenvedett, két társa könnyebb sérülésekkel megúszta. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. Hivatalos közleményt nem adott ki az esetről.

Temerinben az elmúlt években gyakoriak voltak a magyarok elleni támadások, a városban van az egyik legtöbb konfliktus magyarok és szerbek között. A két nemzet közötti viszonyról itt olvashat bővebben. A legismertebb temerini eset 2004-ben történt, amikor öt magyar megvert egy szerb férfit, amiért tíztől tizenöt évig terjedő börtönbüntetést kaptak. Ketten közülük novemberben szabadultak, a velük készült interjút itt olvashatja.