Életfogytiglan az újságíróval végző ukrán extábornoknak

Vágólapra másolva!
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden első fokon egy kijevi bíróság Olekszij Pukacs volt rendőrtábornokot Georgij Gongadze ukrán újságíró 2000-ben történt megöléséért. A volt tábornok azzal védekezett, hogy csak meg akarta félemlíteni az újságírót, amikor nadrágövet csavart a nyaka köré. Pukacs korábban több magas rangú ukrán vezetőt is megnevezett, akiknek szerinte közük volt a bűntetthez.
Vágólapra másolva!

A most elítélt volt tábornok a tárgyaláson azzal védekezett, hogy nem akarta megölni az újságírót, csak megfélemlíteni, amikor nadrágövet csavart a nyaka köré, amellyel eltörte nyakcsigolyáját.

Georgij Gongadze, az Ukrainszka Pravda hírportál alapítója és szerkesztője 2000. szeptember 16-án tűnt el, fej nélküli holttestét két hónappal később találták meg egy Kijev környéki erdőben. Pukacs azt állította, hogy a Leonyid Kucsma akkori elnököt cikkeiben bíráló újságíró "megfélemlítésére" Jurij Kravcsenko belügyminisztertől kapott parancsot. Kravcsenko 2005-ben, közvetlenül az ügyészségi kihallgatása előtt fejlövéssel végzett magával. Az eset körülményei máig tisztázatlanok.

2008-ban három rendőrt 12-től 13 évig terjedő börtönbüntetésre már elítéltek a Gongadze-gyilkosságban való részvételért. A Leonyid Kucsma elleni eljárást megalapozott bizonyítékok hiányára hivatkozva beszüntették.

Pukacsot évekig tartó körözés után 2009 júliusában vették őrizetbe. Már akkor bevallotta, hogy közvetlenül részt vett a bűncselekmény elkövetésében. A bíróság az életfogytiglani ítélet mellett Pukacsot 500 ezer hrivnya, azaz körülbelül 15 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte Gongadze özvegye javára. Az ítélet ellen 15 napon belül fellebbezhet a védelem.