Megosztoztak áldozataik értéktárgyain a delhi erőszakolók

Vágólapra másolva!
Azon kívül, hogy megerőszakolták áldozataikat, az értékeiket is elvették tőlük, és meg is osztoztak rajta azok a férfiak, akik decemberben támadtak meg egy fiatal indiai párt Delhiben. A lány halálával végződő erőszak óriási felháborodást váltott ki Indiában, ezután szigorították meg a nemi erőszakkal kapcsolatos büntetéseket. A gyanúsítottak tagadnak.
Vágólapra másolva!

Mobiltelefonjaikat, pénzüket, sőt cipőiket is elvették áldozataiktól azok az indiai férfiak, akik tavaly decemberben elraboltak és megerőszakoltak egy 23 éves indiai diáklányt, aki később belehalt súlyos sérüléseibe. A támadás hatalmas botrányt váltott ki India-szerte, aminek az eredményeképpen a múlt hét végén szigorították a nemi erőszakkal kapcsolatos büntetéseket.

Az öt 19 és 34 év közötti gyanúsított - akik ellen jelenleg zajlik az eljárás - a múlt hétvégén egytől egyig ártatlannak vallotta magát. Ha bűnösnek találják őket, halálos ítéletet is kiszabhatnak rájuk. A hatodik gyanúsított ügyét, aki 17 éves volt a bűncselekmény idején, a többiektől külön tárgyalják.

Az öt gyanúsított pere hivatalosan kedden kezdődik Delhiben, a rendőrség 600 oldalas vádirattal készült, és több tucat tanút fognak beidézni. A védőügyvédek jelezték, kizárt dolognak tartják, hogy tisztességes eljárást fognak lefolytatni védenceik ellen.

A vádiratban aprólékosan taglalják a mozgó buszin elkövetett támadás részleteit. A moziból hazafelé tartó páros azt hitte menet rendszerinti buszra szállt fel, de a jármű csapda volt. A támadók percekkel a felszállásuk után nekik estek, majd egy órán keresztül tartott a nemi erőszak, végül kidobták őket az út szélére, nem messze a delhi repülőtértől.

A gyanúsítottak védői szerint a védenceiket többször is kínozták a rendőrségen, és semmibe vették vallomásaikat. Az egyik ügyvéd azt mondta, védenceit tévedésből vették őrizetbe.

A rendőrség szerint az elkövetőket DNS-minták alapján, illetve az áldozatoktól elszedett és a gyanúsítottaknál megtalált vagyontárgyak alapján azonosították. Egyiküknél megtalálták a lány gyűrűjét és mobiltelefonját, a másiknál a fiú telefonját és cipőjét. A harmadik az egyik áldozat óráját és ezer rúpiáját (4000 forint) vett el, 17 éves társuk egy bankkártyát és 1100 rúpiát vett magához a támadás során - idézte a Guardian brit lap a vádiratot. A rendőrök szerint az értékek megosztása azt jelzi, hogy a támadást előre eltervelték.

A védők ugyanakkor azt állítják, a bizonyítékokat a rendőrök maguk helyezték el a gyanúsítottaknál. A kedden induló per várhatóan egy hónapig tart majd.