Franciaország: Ez már igazi háború

Vágólapra másolva!
A francia hadsereg az utóbbi hetek sikerei ellenére nem győzött még Maliban, a városoktól távol továbbra is súlyos harcok folynak a lázadók ellen. A francia védelmi miniszter szerint ez már valódi háború.
Vágólapra másolva!

"A francia katonák igazi háborút vívnak az iszlamista terroristákkal a mali Gao város környékén" - idézte a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala a francia védelmi minisztert, Jean-Yves Le Driant.

Franciaország az utóbbi hetekben a mali hadsereggel karöltve kiűzte Mali legtöbb nagy településéről a lakosságot terrorizáló fegyveres lázadókat, de a harcok a városoktól távolabb folytatódtak.

A miniszter szerint az elmúlt egy hónapban több száz, az al-Kaida hálózathoz köthető fegyverest öltek meg. Az eddigi adatok szerint francia részről csak egy halálos áldozat volt.

Nagyjából 4000 fős francia erő állomásozik Maliban, a tervek szerint a katonák kivonása márciusban kezdődhet meg, ha addig a lázadók fő hátországának tekinthető északi, sivatagos vidékeket sikerül megtisztítani. A hétvégén Timbuktuba látogató Francois Hollande államfőt a helyiek felszabadítóként ünnepelték.

Az iszlamisták tavaly robbantották ki a lázadást, és közel álltak a gyenge központi kormány megdöntéséhez. A jelenlegi helyzetben az ENSZ, az Európai Unió és az Afrikai Unió képviselői egy júliusi parlamenti választást próbálnak előkészíteni.