Napi 10 liter kólától halt meg egy új-zélandi nő

Vágólapra másolva!
A három éve elhunyt, nyolcgyerekes Natasha Harris Coca-Cola-függő volt, a napi 10 liter üdítővel 1 kg cukrot és 970 mg koffeint vett magához. A halottkém nyilvánosságra került jelentése szerint a kóla okozta a halálát.
Vágólapra másolva!

A BBC információi szerint a 30 éves korában, három éve elhunyt nő napi 10 litert fogyasztott az üdítőből, ami 4200 kalóriának felel meg, ez körülbelül a háromszorosa a napi ajánlott kalória bevitelnek. Az üdítővel bevitt napi 1 kg cukor a 11-szerese, a 970 mg koffein a kétszerese az ajánlott mennyiségnek.

Az Új-Zéland déli részén élt, nyolcgyerekes anya függője volt az üdítőitalnak. Családja szerint, amikor nem jutott hozzá, szabályos elvonási tünetei lettek, a teste remegni kezdett. Az ital miatt minden fogát elvesztette, mert annyira szuvas lett, ráadásul a gyerekei közül néhánynak nincs is zománc a fogán. A túlzott kólaivástól szívritmuszavarai voltak, halálát szívmegállás okozta.

David Crerar halottkém szerint a Coca-Cola üdítőital nagy mennyiségű fogyasztása jelentősen hozzájárult a nő halálához. Jelentésében az áll, nagyon valószínű, hogy Natasha Harris nem akkor és úgy halt volna meg, ha nem iszik ennyi kólát. A Coca-Cola szerint nem bizonyították be, hogy az ital okozta a nő halálát.