A Vatikán válságába betegedett bele a pápa

Vágólapra másolva!
Az olasz lapok szerint XVI. Benedeknek nemcsak az egészsége rendült meg, a lemondásához hozzájárultak a Vatikánban egymást érő botrányok is, és az, hogy nem sikerült változást elérnie a szervezetben. A Vatikán szóvivője szerint szó sincs ezekről, a pápa egyszerűen csak öreg.
Vágólapra másolva!

XVI. Benedek lemondásának hátteréről és ennek következményeiről cikkeztek a keddi olasz napilapok. "Mivel nem volt képes megváltoztatni a Kúriát, arra a keserű következtetésre jutott, hogy maga megy el, maga változtat" - írta a Corriere della Sera.

A legnagyobb olasz napilap XVI. Benedek lemondását nem kizárólag az egyházfő előrehaladott korával, meggyengült egészségi állapotával indokolta. Az újság szerint a pápa döntéséhez hozzájárultak a Vatikánt megrázó botrányok. A Corriere szerint az úgynevezett Vatileaks - a titkos vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásával kapcsolatos botrány - csak a jéghegy csúcsa volt. Az IOR vatikáni banknak nyolc hónapja nincsen elnöke, több olasz egyházi intézmény kasszája üres - emlékeztetett a lap.

XVI. Benedek "a hitelét veszített Vatikán válságába betegedett bele" - fogalmazott a Corriere, majd hozzátette: a pápa döntésével a Vatikánt kormányzó bíborosok tudomására hozta, hogy senki sem helyettesíthetetlen.

A Corrierének nyilatkozó Joacquim Navarro Valls, II. János Pál egykori vatikáni szóvivője arra emlékeztetett, hogy 2005-ös megválasztásakor tudni lehetett, hogy Joseph Ratzinger nem vágyott a pápaságra. A Hittani Kongregáció prefektusaként a tudománynak akarta szentelni öregkorát, a "pápaság szünet nélküli problémamegoldást jelent, ez fárasztotta el". Navarro Valls megjegyezte, hogy "II. János Pál szenvedései ellenére az utolsókig a helyén marad, de nem lehet összehasonlítani a két helyzetet".

Forrás: AFP/Vatikáni Hírügynökség
Forrás: AFP/Vatikáni Hírügynökség

A pápa hétfőn jelentette be, hogy február végével lemond

A XVI. Benedekkel 2010-ben interjúkötetet készített Peter Seewald azt hangsúlyozta, hogy a pápa "elfáradt", "több támaszra lett volna szüksége az egyház részéről".

Döntésével XVI. Benedek az egyház javát tartotta szem előtt - jelentette ki Manuel Jesús Arroba Conde, a római lateráni pápai egyetem kánonjogásza a L'Avvenire katolikus napilapnak. Kiemelte, hogy a pápa a kánonjog pontos betartásával a bíborosi testület előtt, az előírt formulának megfelelően jelentette be lemondását.

Valami új következik

A baloldali La Repubblica azt hangsúlyozta, hogy a pápa távozása a "Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár vezette jelenlegi vatikáni kormányzásnak is véget vetett, most valami más, valami új következik".

A La Repubblica szerint húsvétra "két pápája lesz az egyháznak", mivel Ratzinger "árnyékként" fog nehezedni utódjára. "Mit fog tenni az új pápa, kikéri-e majd a volt egyházfő véleményét, együtt fognak-e szertartást celebrálni?" - tette fel a kérdést az újság.

A bíborosok kővé dermedve hallgatták XVI. Benedek bejelentését - írta a La Stampa, mely szerint a pápa már egy évvel ezelőtt döntött távozásáról. A napilap szerint XVI. Benedek nem akart Wojtyla sorsára jutni. "A pápaság XVI. Benedeknek nyolc év keresztút volt" - jegyezte meg a torinói napilap.
Azok a bíborosok, akik most megdöbbentek, 2005-ös megválasztásakor nem is gondolták, hogy XVI. Benedek ennyi ideig vezeti majd az egyházat - írta a La Stampa Vatikán-szakértője.

"Ki gondolta volna, hogy a legkevésbé modern pápa hozza a legmodernebb döntést" - vélekedett a La Stampában Carl Bernstein amerikai újságíró, aki a Watergate-botrány leleplezésében szerzett érdemeket, és a Vatikánról is írt könyvet.

Szívműtétet sejtenek a háttérben

Titokban tartott szívműtétet sejt XVI. Benedek lemondásának hátterében az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap. A Vatikán és az érintett klinika sem kommentálta az IlSole24Ore gazdasági napilap főszerkesztőjének kedden közölt információját, miszerint XVI. Benedek három hónappal ezelőtt szívritmus-szabályozó cserén esett át a római XII. Pius klinikán. A titokban tartott műtét jól sikerült az újság szerint.

Eközben Róma utcáin vegyes érzelmekkel fogadták a pápa döntését. "Régóta látszott, hogy beleöregedett, s nehezen tudja ellátni feladatait" - nyilatkozták az olasz sajtónak a Szent Péter téren hírekre váró hívők. Egy idős olasz férfi azt mondta, úgy érzi, hogy a pápa magára hagyta őt. "Eddig alábecsültem XVI. Benedek pápaságát, de ezzel a gesztusával nagy pápává vált számomra" - hangoztatta egy másik. Német turisták sajnálatukat fejezték ki, hogy nem német lesz a pápa. "Sose gondoltam volna, hogy feladja" - jegyezte meg egy olasz nő.

A Szent Péter tér közeli újságosstandot kedden megrohamozták: a rómaiak a l'Osservatore Romano szentszéki napilapnak a pápa lemondásáról szóló számát vették, mivel szerintük gyűjteménybe illő, történelmi példányról van szó. A bazilika előtti teret lezárták az újságírók elől: a tér szélére szorított újságírók és kamerák minden méterért megküzdenek egymással.

A pápa lemondásának bejelentése után Federico Lombardi szentszéki szóvivő azt mondta, hogy február 24-ig nem módosul a pápa programja, de XVI. Benedek szerdán már nem hagyja el a Vatikánt. Hamvazószerdán eredetileg a római Aventinus dombra várták, de a szertartást a Vatikánban vezeti. Ez lehet a jelenlegi pápa által tartott utolsó liturgia.

Csak öreg

XVI. Benedek nem szenved semmilyen heveny betegségben, és az idős kora okozta elgyengülés vezetett lemondásához. Történelmi döntésről van szó, a pápát nem befolyásolták a Vatikán kormányzásában jelentkező problémák és a Vatileaks-botrány sem - jelentette ki kedden a Vatikánban tartott sajtóértekezletén Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

Hozzátette, hogy a pápa "nyugodtan éli meg lemondását, döntését tiszta fejjel és hosszasan átgondolva hozta meg". A szóvivő megerősítette a l'Osservatore Romano szentszéki napilap értesülését arról, hogy a pápa a tavaly márciusban Mexikóban és Kubában tett látogatása után hozta meg döntését.

Lombardi megerősítette az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap értesülését is, miszerint az utóbbi hetekben egy római katolikus klinikán műtétet hajtottak végre a pápán, és kicserélték szívritmus-szabályozóját. A műtétet eddig titokban tartották. Lombardi "rutinműtétről" beszélt. Ratzinger bíboros a pacemakert még pápává választása előtt kapta.

Tiszteletbeli római püspök lehet

A szóvivő elmondta, hogy XVI. Benedek a lemondása után nem vesz részt az utódját megválasztó konklávén, és semmilyen szerepe nem lesz az új pápa megválasztásában. Jelenléte sem fog problémát okozni utódjának - hangoztatta Lombardi azokra a feltételezésekre reagálva, amelyek szerint XVI. Benedek "árnyékpápaként" magasodhat utódja fölé.

"XVI. Benedek pápai gyűrűjét február 28. után összetörik. Még nem tudjuk, hogy Joseph Ratzinger milyen címet fog viselni, valószínűleg nem bíborosnak fogjuk nevezni, és lehet, hogy a tiszteletbeli római püspök titulusát viseli majd" - hangsúlyozta Lombardi. Megjegyezte, hogy mivel az egyház is teljesen új helyzettel találta magát szemben, számos részletkérdés még tisztázásra vár.

XVI. Benedek a Vatikánban, a Szent Péter-bazilika mögötti Mater Ecclesiae kolostorba költözik be, amelyet most alakítanak át: "A pápa a nővérektől elkülönített szárnyon fog élni, a kolostor számára fenntartott részében senki más nem lesz".

A szóvivő hangsúlyozta, hogy február 28-ig XVI. Benedek teljes mértékben ellátja pápai feladatait. Szerdán megtartja az általános audienciát, a következő napokban korábbi programja szerint fogadja Guatemala és Románia elnökét. Hamvazószerdán eredetileg a római Aventinus dombra várták a pápát, de a liturgiát a római Szent Péter-bazilikában tartja meg. "Azért történt programváltoztatás, mert a bazilika sokkal több embert tud befogadni. Jelentős részvételt várunk a bíborosok, a püspökök és a hívők részéről is" - mondta Lombardi.

Az utolsó általános audienciát XVI. Benedek február 27-én tartja meg a Szent Péter téren, ami egyben a búcsúja is lesz.