Megint tárgyal a NAÜ és Teherán

Vágólapra másolva!
Folytatódnak a mindeddig kudarcba fulladt tárgyalások a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és Irán között arról, hogyan ellenőrizhetné a nemzetközi szervezet az ország atomprogramját. Ha nem sikerül megállapodni, Teherán szankciókra számíthat az ENSZ-től.
Vágólapra másolva!

Teheránban tárgyal a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a vitatott iráni atomprogram ellenőrzéséről szóló szerződés megkötéséről.

Irán ezt a megegyezést előfeltételként szabta ahhoz, hogy a NAÜ ellenőreit bebocsássa bizonyos létesítményeibe. A hosszú hónapok óta tartó egyeztetések mindeddig kudarcba fulladtak. Az ENSZ szakosított szervezetének a belga Herman Nackaerts főigazgató-helyettes vezette delegációja szerdán találkozott az Ali Asgar Szoltaníje, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez delegált iráni képviselő vezette iráni tárgyalókkal.

A NAÜ küldöttsége nagyobb hozzáférést szeretne elérni azokhoz a létesítményekhez, személyekhez vagy dokumentumokhoz, amelyek tisztázhatják a 2011-es jelentésében szereplő, hitelesnek nyilvánított megállapításokat, amelyek szerint Irán 2003 előtt és talán utána is atombomba gyártásán dolgozott.

Irán elutasította a jelentést, akárcsak a nyugati nagyhatalmak és Izrael vádjait, amelyek szerint polgári atomfegyverprogramja révén atomfegyver birtoklására törekszik. Teherán azt szeretné, hogy a NAÜ-vel aláírt szerződés ismerje el az urándúsításhoz való jogát. A NAÜ mindenekelőtt a parcsini katonai támaszpontba akar ellátogatni, ahol a gyanús tevékenységeket felfedezték, és azzal vádolja Teheránt, hogy azért akadályozza meg a létesítmény meglátogatását, hogy minden kompromittáló nyomot eltüntessen.

Ferejdún Abbászi Davani, az iráni atomenergia-bizottság vezetője közölte, hogy addig nem engedik be az ellenőröket a Teherán melletti Parcsinban működő létesítménybe, amíg a NAÜ nem közli, mire alapozza a gyanúját. Teherán szerint ráadásul Parcsin hagyományos katonai bázis, amely nem tartozik az egyezmény hatálya alá.

Ha nem sikerül haladást elérni a tárgyalásokon, Iránnak számolnia kell azzal, hogy a NAÜ március eleji kormányzótanácsi ülésén újabb ENSZ-szankciók kezdeményezéséről dönt. A NAÜ-vel folytatott tárgyalások befolyással lesznek az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína) és Németország részvételével folytatott tárgyalások újrakezdésére, amely nyolc hónapi szünet után február 26-án esedékes a kazahsztáni Almatiban.

Ferejdún Abbászi Davani egyébként szerdán jelentette be, hogy Iránban megkezdték az új generációs urándúsító berendezések fokozatos üzembe helyezését.