Tizenhárom országba jutott a lóhúsból

Vágólapra másolva!
A lóhússal kevert marhahúskészítményekből 13 országban mintegy 4 és fél millió adagot forgalmaztak a gazdasági csalásokat vizsgáló francia ügynökség szerint. A botrányban állítólag érintett cég tagad.
Vágólapra másolva!

Tüntetésre készülnek a francia Spanghero dolgozói, mivel a hatóságok átmenetileg bevonták a cég működési engedélyét, és az alkalmazottakat kényszerszabadságra küldték. A délnyugat-franciaországi Castelnaudary-ban működő, háromszáz főt foglalkoztató vállalat elnöke tagadta, hogy közük lenne a lóhús-botrányhoz. "Elképesztenek a kormány vádjai", mondta Barthélémy Aguerre, aki szerint a kormány "túl gyorsan" döntött, amikor a Spangherot tette felelőssé a csalásért.

Aguerre szerint a lóhúst máshol keverték a marhahúshoz. A kereskedelmi csalások francia ügynökségének állatorvosai folytatják a vizsgálatokat a cég székhelyén, és ezután döntenek arról, végleg bevonják-e a működési engedélyét. Becslések szerint a megtévesztésből marhahúsként feltüntetett lóhúsból 750 tonnányit kevertek mintegy 4,5 millió ételkészítménybe. Ezeket összesen 13 országban forgalmazták.

A francia fogyasztóvédelmi miniszter szerint a cég a Romániából lóhust importált, majd azt a feldolgozás után marhahúsként adta tovább, szándékosan megtévesztve a megrendelőit.

Benoit Hamon szerint hat hónapja alatt a 750 tonnányi lóhús 25 kilogrammos húskenyerek formájában érkezett Franciaországba. Ebből 550 tonna került a Comigel nevű francia vállalathoz, amely a nagy-britanniai botrány kiváltó Findus számára készített mélyhűtött termékeket. A Comigel a Finduson kívül további 27 cég számára szállított lóhússal kevert marhahúsos ételkészítményeket.

Hamon szerint a Comigel nem vádolható, mert meg volt győződve arról, hogy a beszállítótól marhahúst kapott. Hamon ugyanakkor úgy vélte, hogy a Comigel hanyagságul járt el, amikor nem vette észre a megtévesztést. A hús ugyanis nem az európai normáknak megfelelően volt felcímkézve.