Peking újabb metróvonalat épít

Vágólapra másolva!
Újabb harminchat kilométer hosszú metróvonalat építenek a kínai fővárosban. A beruházás elkészülte után összesen 442 kilométeren utazhatnak metróval a pekingiek.
Vágólapra másolva!

Peking a következő hónapban megkezdi legújabb, 36 kilométer hosszú metróvonalának építését, amely várhatóan 2016 végére készül el - jelentették be vasárnap a fővárosban.

Az immár tizenhatodik metróvonal beruházásának értéke 36 milliárd jüan (1266 milliárd forint). A Peking belvárosán is áthaladó vonalon 11 állomás lesz. A kínai főváros 2012. december végén négy új vonalat, illetve vonalszakaszt helyezett üzembe, s ezzel 442 kilométerre - az országban a leghosszabbra - növelte nyomvonalát. A pekingi földalatti idén naponta 10 millió utast szállít, amivel várhatóan túlszárnyalja a világ legforgalmasabb metróját, a moszkvait. A jelenlegi csúcstartó napi 9 millió utazást bonyolít.

A kínai főváros tervei szerint 2015-re a metróvonalak száma eléri a 19-et, s összhosszuk meghaladja majd az 560 kilométert. 2020-ra 1000 kilométer földalatti vasút fogja behálózni Pekinget. Az első földalatti pályát 1960-ban építették, védelmi célokat szolgált. A civil lakosság 1971 januárja óta utazhat metrón. Tavaly ez a közlekedési eszköz napi átlagban 8,7 millió embert szállított. 2020-ra negyven kínai városban lesz metró, összesen körülbelül 7 ezer kilométer hosszan.