Olasz bíborosból lesz a legtöbb a konklávén

Vágólapra másolva!
Az olasz bíborosok létszámát XVI. Benedek emelte meg. A konklávét megelőző "pápatotót" is az olaszok vezetik.
Vágólapra másolva!

A lengyel és német egyházfő után Olaszországban ismét hazai pápát látnának legszívesebben XVI. Benedek utódjaként, amit a konklávé olasz bíboroscsoportjának számbeli előnye is elősegíthet. Huszonnyolc olasz bíboros szavaz majd az új pápa személyéről a Sixtus-kápolnában. Nincs még egy nemzet, amelyet ennyien képviselnének a következő konklávéban. A tizenkilenc latin-amerikai és a tizennégy észak-amerikai pápaválasztó bíboros különböző országokból érkezik - írta a La Stampa. A torinói napilap hozzátette, hogy az olasz pápaválasztó bíborosokból 19 a kúrián dolgozik vagy dolgozott, tehát a "Vatikán embere".

A katolikus L'Avvenire arra emlékeztetett, hogy az olasz bíborosok létszámát XVI. Benedek emelte meg. Az őt megválasztó 2005-ös konklávén az olaszok száma még húsz volt.

Forrás: AFP/Christophe Simon
Forrás: AFP/Christophe Simon

"A következő pápa valószínűleg olasz lesz. Úgy gondolom, hogy az olasz bíborosok előnyben vannak" - idézték az olasz lapok George Pell, Sydney érsekének csütörtöki kijelentését. Ausztrália-Óceánia egyetlen pápaválasztó bíborosa szerint "még nem érkezett el a latin-amerikai, afrikai vagy ázsiai pápa ideje".

A konklávét megelőző "pápatotót" is az olaszok vezetik: a legesélyesebbek között Angelo Scola milánói érsek és Gianfranco Ravasi, a Kultúra Pápai Tanácsának prefektusa szerepel. A lapok "olasz bíboroslobbiról" írtak, amely Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár vezetésével meg akarná akadályozni egy külföldi pápa megválasztását.

A hangulat az 1378-as konklávét idézi, amikor Róma népe a francia pápák után olasz egyházfőt követelt magának - írja a sajtó. Az utcákon is azt hallani, hogy Itáliában legszívesebben olasz pápautódot látnának.

A VaticanInsider portál szerint viszont nem biztos, hogy olasz lesz a pápa, mert a kúria olasz köreiben kirobbant Vatileaks-botrány után a bíborosok "másfele fognak nézni". A konklávéra 116 bíborost várnak, miután Julius Riyadi Darmaatmadja, Dzsakarta nyugalmazott érseke jelezte, hogy egészségi okokból nem tud Rómába menni.

Cikkeinket a pápaságra legesélyesebb jelöltekről itt, az új pápa előtt álló kihívásokról pedig itt olvashatja.