Európában még tombol az influenza

Vágólapra másolva!
Hiába közeleg a tél vége, a kontinens legtöbb országában még terjed a járvány. Nálunk a múlt héten 32 ezren mentek orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Vágólapra másolva!

Európa jelentős részén magas, illetve közepes intenzitású az influenza terjedése az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ legfrissebb összefoglalója szerint, amelyet az ÁNTSZ hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán. Február harmadik hetében 19 ország számolt be földrajzilag kiterjedt influenzajárványról, és egyelőre még több régióban emelkedett, mint ahányban csökkent a megbetegedések száma.

Az adatokból arra lehet követeztetni, hogy a vírusfertőzés aktivitása összességében változatlan maradt Európában, de több ország már túljutott a járvány csúcsán. Ősz óta fele-fele arányban mutatták ki a betegek légúti mintáiból az influenza A és B vírusait. Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint még mindig terjed a járvány, a múlt héten újabb kilencezerrel nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma.