Tízezer észak-koreait tüntettek ki az atomrobbantásért

Vágólapra másolva!
Több mint tízezer észak-koreait tüntetett ki különféle érdemrendekkel és címekkel a phenjani vezetés a február 12-én végrehajtott atomrobbantás sikeréhez való hozzájárulásukért. Volt, aki a Sarló és Kalapács Aranyéremnek örülhetett, de kiosztották a Kim Ir Szen-rendjelet is.
Vágólapra másolva!

Száz észak-koreait a Koreai Népköztársaság Hőse címmel jutalmaztak a Sarló és Kalapács Aranyérem, illetve az Állami Zászlórend első fokozatának az átnyújtásával. Tizenheten a Kim Ir Szenről elnevezett rendjelet vehették át, tizenkilencen az ugyancsak róla elnevezett Állami Díjat, tizenketten pedig a Nép Tudósa címet kapták.

A KCNA észak-koreai hírügynökség szombati jelentése szerint az elismerésben részesítettek között tudósok, technológusok, munkások, katonák és állami alkalmazottak vannak.

Az észak-koreai hírügynökség jelentésében kiemelték, hogy az atomrobbantásnak nem volt negatív hatása a környezetre, és "a kísérlet a részét képezi azoknak a gyakorlati intézkedéseknek, amelyek a Koreai Népköztársaság biztonságának és szuverenitásának a garantálását célozzák az Egyesült Államok ellenséges tevékenységével a háttérben".

Észak-Korea néhány nappal ezelőtt hajtotta végre a harmadik kísérleti atomrobbantását. A robbantást elítélte az Egyesült Államok, és összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát is. Az atomrobbantásról szóló cikkeinket itt találja.