Kenyában a szamárhúst keverik a marhával

Vágólapra másolva!
Kenyában nem a ló, hanem a szamárhús okoz aggodalmat. Miközben van, ahol kifejezetten keresett a szamár húsa, máshol a fogyasztók tudta nélkül szolgálják fel.
Vágólapra másolva!

Miközben Európában a lóhúsbotrány miatt az uniós agrárminiszterek tanácskoznak Brüsszelben, Kenyában az szamárhús miatt aggódnak az emberek.

A BBC kenyai tudósítója szerint a helyi rendőrség nyomoz amiatt, hogy hova tűnik az szamarak húsa. A főleg igavonásra használt állatok húsát úgy adják el marhahúsként, ahogy Európában a lóhússal teszik: többnyire összekeverik a marhahússal. Naivasha városban tavaly 58 szamarat öltek le, de senki nem tudja, mi lett végül a húsukkal.

Kenya egy részében kifejezetten szeretik az emberek a szamárhúst, de az észak-nyugati területen nem, ennek ellenére oda is adnak el belőle. Miután kiderült, hogy keverik a húsokat, a helyi hatóságok szigorítanának a szabályokon, hogy nyomon követhető legyen, mi lesz a hússal.

Európa-szerte a lóhúsbotrány kelt aggodalmat a fogyasztókban. Burgerbe, azaz húspogácsába a marha mellett keverhettek lóhúst is, még az IKEA csehországi áruházaiban is találtak kevert húsból készült húsgolyót. A magyar hatóságok szerint akár Magyarországra is juthatott a lóhúsból.